Farkas Flórián ismét bebizonyította, hogy egy joystickkel irányított cigánybűnöző!

A Lungo Drom is kiáll Orbán Viktor hét pontja mellett – osztotta meg gondolatait a Magyar Hírlappal Farkas Flórián, a szervezet elnöke.  

A fideszes romák első embere Orbán Viktor hét pontja előtt a cigány férfit kazánba záró Pócs János mellett állt ki.

A cigányság sorsát is meghatározhatja az EP-választás eredménye, óriási a tét – hangsúlyozta a kormányközeli lapnak Farkas Flórián. Szerinte meg kell védeni az eddig elért eredményeket, és folytatni kell a roma közösség felemelését célzó munkát. „A tét családunk, gyermekeink jövője, kultúránk, nemzeti függetlenségünk. Aki a migrációt támogatja, annak nem érték a nemzet, a család, a kereszténység” – mondta a Magyar Hírlapnak.

Szerinte, ha Brüsszelnek bevándorláspárti vezetése lesz, mindennapjaink kerülnek veszélybe. „Nem szabad megengednünk, hogy a migránsok szabadon jöjjenek be az országunkba, magukkal hozva a rasszizmust, a terrorizmust és a nőgyűlöletet. Mi azt szeretnénk, hogy az asszonyaink, lányaink egyedül is kimehessenek az utcára, ne kelljen félniük erőszakos cselekedetektől, mint ahogyan arra számos példát láttunk azon országokban, melyek nagy számban fogadtak be migránsokat” – fogalmazott. Farkas Flórián aláhúzta, a legnagyobb fenyegetettséget a cigányságra a migráció jelenti, az ugyanis elvonná a pénzt a társadalmi felzárkózás ügyétől. „Támogatni tudjuk majd a foglalkoztatást, az oktatást? Lesz munkája a magyar embereknek? Vagy az erre szánt összeget el kell költenünk beilleszkedni képtelen, idegen kultúrájú milliók fenntartására?” – vetette fel.

„Közösen kell megtennünk mindent annak érdekében, hogy ne legyünk bevándorlóország. Ezért a Lungo Drom támogatja Orbán Viktor hétpontos programját. A jövőben is biztonságban és békében szeretnénk élni” – zárta nyilatkozatát Farkas Flórián.

Kapcsolódó cikkek

Folyamatosan nő a gyerekvállalási kedv – mondja Novák Katalin, amikor egyre kevesebb gyerek születik

O.L.K.T.

Orbán: “Harminc éve teljesítek szolgálatot, itt a magyar országgyűlésben, de ennél ízléstelenebb hozzászólást még egyszer sem hallottam.”

O.L.K.T.

Boldog Karácsonyt, miniszterelnök úr! – Látja? Ezt tette az országgal!

Rubóczki Tamás