Ezek betegek! A Miniszterelnökség államtitkára lekommunistázta az Európai Bizottság elnökét!

Keményen odamondott vasárnapi Facebook-posztjában a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára Európai Bizottság elnökének. Varga Judit szerint

“van annak egy diszkrét bája, hogy az a Jean-Claude Juncker jelenti ki egy mai interjújában, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány politikája nem kereszténydemokrata, aki a kommunizmus szellemi atyjának, Karl Marx-nak a szoboravatóján mond méltató beszédet és aki Fidel Castro kommunista diktátort hősnek nevezi.”

Szerinte

“az Európai Bizottság elnökének szavai tökéletesen rávilágítanak arra, hogy a brüsszeli elit teljesen elszakadt a valóságtól és az európai polgároktól.”

Bezzeg Varga államtitkár:

  • a Junckerrel készített interjút szombaton közölte a Die Welt,
  • a német lap cikkét szemlézte az állami hírügynökség, az MTI is.
  • Igaz, kihagyták azt a részt, mikor kijelenti: “Az Európai Néppárt kereszténydemokrata elvekre épül, ezekkel már nem tartom összeegyeztethetőnek a Fidesz politikáját.” Ezért ő kezdeményezte is a magyar kormánypárt kizárását a Néppártból, de javaslatát elutasították.
  • Miután az Azonnali észrevette az elhallgatott interjúrészletet, az MTI vasárnap reggel szemlézte végül azt is. Diszkrét báj. Valóság.

 

Van annak egy diszkrét bája, hogy az a Jean-Claude Juncker jelenti ki egy interjújában, hogy a Fidesz és az…

Posted by Varga Judit on Sunday, 30 December 2018

 

olkt.hu/Facebook

Kapcsolódó cikkek

MANIPULÁCIÓ

O.L.K.T.

Rendkívüli: Riadót fújtak a kutatók, végveszélyben van az MTA!

Rubóczki Tamás

Hajléktalantörvény: Már 30 ember fagyott halálra!

Rubóczki Tamás