„Ez az ügy elsöpörheti az Orbán-kormányt”

1300 milliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra az FBI gyanúja szerint – írja a Magyar Nemzet.

Az amerikaiak azt vélelmezik, hogy ez a pénz az uniós beruházások alkotmányos költsége, vagyis a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék volt. Az ügyben kulcsfigura lehet egy magyar állampolgár, akit az FBI tanúvédelmi programja véd. A férfit a magyar hatóságok is keresik, de az amerikaiak hiába jelezték, hogy náluk van, és jelenlétükben kihallgathatják, ez azóta sem történt meg.

A gyanú szerint a pénzt az MKB bankból vették fel, majd gyémántban vagy az arab világ bankrendszerén keresztül juttatták külföldre. A pénz később strómanokon keresztül, arab befektetésnek álcázva jött vissza Magyarországra, hogy luxusszállodákat és kastélyokat vásároljanak belőle.

Az ügyben az FBI konkrét nyomozati cselekményeket is kért a magyar hatóságoktól, de harminc nap után azt a választ kapták, hogy nem találtak semmilyen bűncselekményre utaló nyomot.
Megvan a tanú?

F. Péter András lehet az a magyar férfi, akit bevettek az FBI tanúvédelmi programjába, miután szerepet játszhatott a Magyarországon lefölözött uniós pénzek külföldre juttatásában. Erről az Index írt, a portál szerint a férfi egy Amerikában működő magyar bűnszervezet ügyében került a képbe. A neve valóban szerepel az Amerikai Szövetségi Nyomozóiroda honlapján mint körözött személy.
Eloszlik a köd

Több, az elmúlt időben felröppent hír is kezd értelmet nyerni az FBI gyanújával összefüggésben – mondta Szilágyi György. A Jobbik országgyűlési képviselője emlékeztetett rá, hogy nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy az amerikai kormányzat esetlegesen kitilthatja Orbán Viktort és a kormány több tagját az Egyesült Államokból. Szilágyi szerint ezek után nem kérdés, hogy miért szerette volna ezt elérni az amerikai vezetés.

Értelmét nyeri az a pár hónappal ezelőtt felröppent hír is, amely szerint az Amerikai Egyesült Államok azt tervezi, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormány több tagját ki kívánja tiltani az Államokból. Akkor nem értette senki, hogy mi lehet ennek az oka. Valószínűleg az FBI által tanúvédelmi programba helyezett úriember vallomásai vagy az általa feltárt ügyek lehetnek azok, amelyek miatt úgy gondolja az amerikai kormány, hogy Magyarország miniszterelnöke nemkívánatos személy Amerikában – mondta a politikus.

Szilágyi György erről is beszélt a mai Reggeli járatban, tekintse meg a teljes interjút!
Látott már ilyet
https://hirtv.hu/video/203926
Reális lehet az FBI gyanúja a kormánypárti politikusoknak visszaosztott jutalékkal kapcsolatban – erről beszélt az LMP társelnöke a Reggeli járat című műsorunkban. Hadházy Ákos elmondta, korábban ő is látott olyan szerződést, amelyben véletlenül benne maradhatott az úgynevezett alkotmányos költség.

– Olvastam ebben a cikkben azt a kifejezést, hogy „alkotmányos költség”. Valóban így hívják a fideszesek azokat a pluszpénzeket, amelyek a valódi költségekre rájönnek. Én magam láttam olyan költségvetést – egy vidéki városnak a főtérfelújításában –, ahol véletlenül bennmaradt ez az adat. Tehát ment a költség: kő, munkadíj, beton… és ott volt benne, hogy alkotmányos költség. Ezt magam láttam.

– Az mennyi volt?

– Az ott még nem is olyan nagy: harmincmillió forint, de maga az a szemtelenség, hogy egy költségvetésbe beleírják az alkotmányos költséget, az egészen elképesztő.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!
“Ez elsöpörheti az Orbán-kormányt”
https://hirtv.hu/video/203926

Karácsony Gergely egyelőre bizonyítékokat vár a Magyar Nemzet által feltárt ügy alátámasztására, de az uniós pénzek megcsapolását ő is kézzelfoghatónak tartja.

“Mindenki sejti azt, hogy az az óriási összeg, amit az Európai Uniótól kapott, az nem látszik meg ezen az országon, de meglátszik a fideszes politikusok magánvagyonán. Kell valamilyen közvetítő kapocs, ahol ezek a pénzek áramolnak. Ha ezt sikerül dokumentálni, ha bármilyen hitelt érdemlő dokumentum napvilágra kerül, akkor azt gondolom, hogy ez el fogja söpörni az Orbán-kormányt”

Kapcsolódó cikkek

Ön szerint, az Orbán kormányt érdekli a karácsonyi ételosztásra váró emberek száma?

H Miklós

Felmosták Orbánnal a padlót!

O.L.K.T.

Ferrari: Sokat fejlődtünk ahhoz, hogy Hamiltonékat magunk mögött tudhassuk. Ilyen hangja van az új konstrukciónak:…VIDEÓ

O.L.K.T.