Ez a Palkovics beteg

Az élelmiszeripar a lakosság jólétét szolgálja – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a szesziparban érdekelt miskolci Hagyó Kft. új üzemcsarnokának és termelő-berendezéseinek átadásán szombaton.

A szaktárca vezetője hangsúlyozta: a kormány az élelmiszergazdaságot kiemelt ágazatként kezeli. A szektor korszerűsítésének alapvető célja az “értéklánc szemléletű keret megteremtése a teljes ellátási láncban” – tette hozzá.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy a magyar GDP-növekedés az első negyedévben a legmagasabb volt az unióban, a kormány arra törekszik, hogy az uniós átlagot legalább két százalékkal meghaladó ütemet hosszabb távon is fenntartsa.

A magyar kis- és középvállalkozások megerősítése pedig elengedhetetlenül szükséges a gazdaság fenntartható fejlődéséhez és “válságtűrő képességének fokozásához” – húzta alá.

Elmondása szerint ezeknek a vállalkozásoknak az árbevétele az elmúlt időszakban 16 százalékkal, hozzáadott értéke 27 százalékkal, exportja 45 százalékkal nőtt. A foglalkoztatottak számát 155 ezerrel növelték, a munkavállalók kétharmada ebben a szektorban dolgozik.

A gazdaság dinamikus növekedésének fenntartásához a kkv-k termelékenységének még erőteljesebb felzárkóztatására van szükség – mutatott rá Palkovics László.

A miniszter szerint a kis- és középvállalkozások innovációs képességének és hatékonyságának növelése az egyik legnagyobb gazdaságpolitikai kihívás.

Elmondta: a minisztérium azt tervezi, hogy a következő három évben legalább 167,5 milliárd forinttal segíti a kkv-k technológiai megújulását, generációváltását és nemzetközi terjeszkedését. A pénz túlnyomó része, mintegy 90 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásként jut el a cégekhez – jelezte.

Kapcsolódó cikkek

Mekkora különbség!!!

O.L.K.T.

5,4 milliárd közpénz kap Orbán/Mészáros felcsúti fociakadémiája!

Rubóczki Tamás

FIDESZ – amiről még tuti nem hallottál/CSAK ÍNYENCEKNEK!/

O.L.K.T.