Évente több mint 40 millió forintot költ a XXI. kerületi önkormányzat a Németh Szilárdot és a Fideszt propagáló újságra!

Évente több mint 40 millió forintot költ a XXI. kerületi önkormányzat a Németh Szilárdot és a Fideszt propagáló újságra – írta a 21ora.hu. A hírportál szerint a Csepeli Hírmondó nevű ingyenes lap 32 ezer példányban jelenik meg, és a tavalyi választási kampány idején az egyik fő funkciója Németh Szilárd, a Fidesz csepeli országgyűlési képviselőjének népszerűsítése volt. Ennek keretében a rezsibiztos elképesztően zsírdús receptekkel kápráztatta el a lakosságot. Ennek ellenére Németh csúfosan kikapott az ellenzék jelöltjétől.

Így aztán minden szempontból pénzpazarlásnak tekinthető a Csepeli Hírmondó működése. Az Átlátszó kikérte az önkormányzattól a lap adatait, ezekből kiderült, hogy az újság költségei 2018-ban megközelítették a 41 millió forintot, egészen pontosan 40 millió 731 ezer 672 forinttal terhelték meg az önkormányzat kasszáját. Ebből a nyomdai előkészítés, a nyomdai munkák, a grafika, a tördelés, a korrektúra, és terjesztés mellett nyolc médiamunkás foglalkoztatására futotta, akik elvileg kevesebb mint havi 28 ezer forintért csinálják a Csepeli Hírmondót, ugyanis az éves személyi jellegű kiadás összesen 2 millió 663 ezer 538 forint.

Az is kiderült, hogy a csepeli lapnak nem fizetett külön a Fidesz azért, hogy a kampányban Németh Szilárdnak külön főzőrovata legyen az újságban, ugyanis az önkormányzat szerint a politikus rovata csupán a szerkesztői szabadság jegyében került a lapba, és különben is egy főzőrovathoz „megbízható szerző kell”, továbbá „nem olcsó az ilyen jellegű cikkekhez olyan szerzőt találni, akivel tágabb körben is el lehet adni a lapot”.

olkt.hu/21ora.hu

Kapcsolódó cikkek

Alkalom a lopásra

O.L.K.T.

Tömören…

O.L.K.T.

Vona Gábor nevethet a végén!

Rubóczki Tamás