Euronews: Orbán Viktor az Európai Néppártban maradna, de a neofasisztákkal barátkozik

A Fratelli d,Italia olasz neofasiszta párt találkozójának és Orbán Viktor részvételének szinte kizárólag csak az olasz sajtó szentelt figyelmet. Ritka kivételként az Euronews „Róma: az olasz testvérek hívták, és Orbán jött” címmel közölt rövid híradást az eseményről.

Rámutatott, hogy a részvétel nemzetközi volt, amennyiben a vendégek között volt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök mellett Orbán Viktor magyar kormányfő és Hermann Tertsch, a jobboldali populista spanyol Vox párt tagja, az Európai Parlament Európai Konzervatívok és Reformerek elnevezésű frakciójának elnöke.

Tertsch kifejtette: „A jobboldalnak jó esélye van, hogy az elkövetkező öt évben átalakítsa az Európai Parlamentben az erőviszonyokat. Németországban a következő években el kell dönteni, hogy a CDU örökké egy baloldali kormányban akar-e maradni, vagy végre igazi konzervatív kormányt akar-e az AfD-vel”.

A vendégek között volt Antonio Tajani, a konzervatív Forza Italia alenöke, az Európai Parlament volt elnöke, aki arról beszélt, hogy a bevándorlás kérdését összeurópai szinten kell megoldani. „Nem nemzeti ügy, és nem is a nyitott kikötők, vagy a civil mentőhajók kérdése”.

A műsorszóró római tudósítója kiemelte: „Ez a 22. alkalom, hogy ezt a konferenciát megrendezték, és Orbán Viktor személyében első ízben vett részt külföldi kormányfő. Matteo Salvini meghívását ignorálta, de Giorgia Meloni meghívását elfogadta. Azt remélik, ez a megfelelő út a jobboldal újbóli felélénkítéséhez, és ahhoz, hogy egységesnek mutassák a jobboldalt.

Olaszországban erős a szövetség Salvini Ligája és a Fratelli D,Italia között, egy együtt állnak szemben az új kormánnyal. Európában azonban továbbra is fennállnak a pártok különbözőségei: a Lega és a Fratelli más-más frakcióban foglal helyet, míg Orbán Viktor inkább az Európai Néppártban szeretne maradni.”

 

 

Via: Euronews

Kapcsolódó cikkek

Ez a Fidesz: Háromezer, nagyrészt török és ukrán vendégmunkásokkal vágnak bele egy állami beruházásba Tiszaújvárosban-Videó

O.L.K.T.

Ezek tényleg nem normálisak!

O.L.K.T.

Biztos ami biztos! Oviban is kevlár mellényt visel

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!