Erre most nagy szükség van: Lovaskatonákat képez a honvédség…avagy vissza a feudalizmusba

Most jó lenni katonának…

A honvédség célja a lovas katonaság hagyományának felélesztése, megyénként egy-egy tartalékos lovas szakasz kiállítása. Ehhez a felszereléseket és a lovakat is a hadsereg adná. A honvédségi ménest 500 lóval tervezik felállítani. Az első szakasz Kaposváron alakult, tizennyolc tartalékos tett esküt és vett részt egy három napos intenzív kiképzésen – adta hírül a Sonline.hu.

– Elsősorban a magyar öntudatom miatt vállaltam a feladatot, valamint a plusz lovaglási lehetőség vonzott – mondta a lapnak Decsi Katalin, aki szintén részt vett az alapkiképzésen.

A kiképzést vezető Nevelős László alezredes szerint a mai, modern hadviselésben is helye van a lovaknak, mert olyan terepen is jól, illetve gyorsan lehet mozogni velük, ahová járművekkel nem lehet elérni…

Múlt hónapban tették le az esküt, a héten pedig háromnapos intenzív alapkiképzésen is átesett a Magyar Honvédség első lovaskatona csoportja. A Sonline.hu beszámolója szerint tizennyolc kaposvári a Kaposvári Önkéntes Területvédelmi Tartalékos Szakasz tagja lett. Az alapkiképzésen részt vett Decsi Katalin a lapnak elmondta, hogy

“elsősorban a magyar öntudatom miatt vállaltam a feladatot, valamint a plusz lovaglási lehetőség vonzott.”

A kiképzést vezető Nevelős László alezredes szerint a “mai, modern hadviselésben is helye van a lovaknak, mert olyan terepen is jól, illetve gyorsan lehet mozogni velük, ahová járművekkel nem lehet eljutni. A hadkiegészítő parancsnokságon kell jelentkeznie, aki katona szeretne lenni, ám azt megszűrik, kiből lehet lovas.”  Hozzátette: a 120 órás kiképzés folyamatos és az eskütétellel sem kell megvárni a nagy ünnepségeket, bármikor letehető.

A honvédség célja megyénként egy-egy tartalékos lovas szakasz kiállítása, hozzá egy 500 lóra tervezett ménes felállítása.

Kapcsolódó cikkek

Döbbenetes mondatokat ásott elő Orbán múltjából Szabó Szabolcs!

O.L.K.T.

Szavazatvásárlás Fidesz módra, azaz a csalás előkészületei!

O.L.K.T.

Korózs Lajos lerántotta a leplet az orbáni-alamizsnáról, amivel a nyugdíjasokat akarja megvenni

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!