Erdogan megsértődhetett Orbánra, amiből baj is lehet!

Azt mondta Orbán Viktor a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel közös sajtótájékoztatón, hogy nekünk azért fontos, hogy Törökországgal jó viszonyt ápoljunk, azért érdekünk, hogy fogadjuk a török miniszterelnököt, mert ha nem vagyunk jóban a törökökkel, akkor ők migránsok millióit szabadítják rá Európára, és ezek a tömegek majd a mi déli határainkon fognak megjelenni. Nem csodálkoznánk, ha Erdogan megsértődött volna ezen a kijelentésen.

Amit Orbán mondott, az ugyanis törökül és magyarul is azt jelenti, hogy nem önmagáért kedveli Erdogant a magyar miniszterelnök és a magyar politikai vezetés. Nem a szép szeméért hívták meg Budapestre, nem a megnyerő személyisége miatt barátkoznak vele, és nem az Orbán által tavaly megcsodált hátizmai miatt zárták le a fél fővárost.

Ezt még úgy-ahogy elé lehetne viselni, de az Orbán által elmondottakban az is benne van, hogy nem is a politikája az, ami Erdogant vonzóvá teszi Orbánék számára. Érdekházasságról van szó az esetükben, ha nem volnának a migránsok, és nem lehetne velük fenyegetni a magyar lakosságnak azt a részét, amelyik még hisz Orbánnak, akkor a magyar kormánynak nem volna szüksége a török elnök barátságára. Vagyis, nem Erdogan politikája iránti feltétlen rokonszenv az, ami meghatározza a magyar-török kapcsolatokat, és nem is az a mód, ahogyan Erdogan saját hazájában és legújabban Észak-Szíriában a konfliktusokat kezeli.

Ha csak ennyi volna Erdogan hozománya, Orbán talán szóba sem állna a véreskezű diktátorral, és nem tűzné ki a török zászlót a budai vár falára. De hát – ezt sugallja Orbán kijelentése – nem tehetünk mást, még ezzel a szörnyű alakkal is szóba kell állnunk, nézzétek el nekem, értetek teszem, nem ellenetek.

Erdogan pedig nagyon megsértődhetett Orbánra, de miután csak diktátor és nem hülye, barátságosan mosolyog, és nem mutatja, hogy mennyire bántja, amiért nem a szépsége, hanem a migránsai miatt szeretik.

Föls S. Péter bejegyzése.

Kapcsolódó cikkek

Hazazavarták a műtétre váró beteget, de előtte 8 órán át feküdt pucéran!

Rubóczki Tamás

Rendkívüli: Nagy Blanka: “Feljelentették a szüleimet!”

O.L.K.T.

ÉBRESZTŐ MAGYARORSZÁG!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!