Ennyibe kerül nekünk a Bölcs Vezér hazugsága?

0

Mennyi pénzt versz még el Viktor a hazugságra?

Vagyonokból megy a parasztvakítás, miközben nagyítóval sem lehet már migránst találni a közelben.
2017-ben a tervezett 100 milliárd forintnyi kiadás helyett 155,1 milliárd forintot tapsolt el a kormány a bevándorlás kezelésére.
A police.hu kimutatása szerint 2015-ben, a bevándorlási hullám csúcsán mintegy 391 ezren próbálták meg vagy lépték is át a magyar határt. A helyzet kezeléséhez 63,6 milliárd forintnyi kiadás volt szükséges.
2016-ban a korábbi létszámnak már csak a töredékét – 18 2017 főt – regisztrálták, a költségek ezzel szemben megugrottak, majdnem 140 milliárd forintra.
De még ez a 140 milliárd sem volt elég 2017-ben: több mint tízmilliárddal megemelkedett az összeg, a mindössze 1045 illegális bevándorló okozta “veszély” elhárítására.
Vagyis a 2015-ös bevándorlási hullámhoz képest

 

 

 

Forrás: Szemtől szemben