“Elszámoltatás!” Avagy egy ország szétlopása

Magunkat már csak nem számoltjuk el!

2010-ben két nagyon fontos programot hírdetett meg a Fidesz.

Az egyik a tényleges rendszerváltás, a másik pedig az elszámoltatás volt.

Ezzel a két igérettel gyakorlatilag hatalmas fölénnyel nyerte a választást

Lássuk, mi valósult meg nyolc év alatt a két igéretből:

A tényleges rendszerváltás nem következett be, hanem inkább visszarendeződés lett a dolog vége. De nem ám a rendszerváltást megelőző időszak lett a cél, hanem maga a FEUDALIZMUS. Ehhez Orbánék igen nagy segítséget kaptak a 0%-os szövetségesüktől, a KDNP-től.

A másik igéret az elszámoltatás.

Budai Gyula ebbe jól beleherapott.

Senkit sem tudtak elszámoltatni. Leginkább azért mert az lopások nagy részében a politikai elit, köztük a Fideszes honatyák is nagy számban vettek részt.

Ki is fújt ekkor ez a két ígéret. Itt maradt helyette egy pökhendi, fellengős, tolvaj társaság hazánk élén, akiket nem lesz egyszerű dolog elkergetni, főleg úgy, hogy az ellenzék igazi ellensége önmaga. Orbán jól csinálta. “Oszd meg és uralkodj”. A győlöletpolitika pedig megtette hatását.

Itt állunk most egy káosz közepén. Ma már az nem is számít embernek aki nem lop. Szinte kötelezővé tette a lopást , a korrupciót és az állami, vagy Uniós pénzek ügyes, jogszabályokkal alátámasztott eltüntetését a Fidesza sajátjai számára. Élén a miniszterelnökkel és oligarcháival.

Néhányan hatalmas, hoha el nem költhető milliárdokra tettek szert az Uniós pénzek lenyúlásával és persze a közbeszerzések egyenirányításával.

Eközben pedig magyarországon négy millió ember került a létminimum alá, szegénységbe.

Kapcsolódó cikkek

Pálinkás József: “Orbán hamarosan nem fog tudni kormányozni!”

Rubóczki Tamás

Varga Mihály lehazudta a csillagos eget is, holott tudjuk az ellenkezőjét, hogy magas mint atom!

O.L.K.T.

MOMENTUM TETT EGY LÉPÉST A KORRUPCIÓ ELLEN! …

O.L.K.T.