Ellenzéki Pártok: Ha a Fidesz elfogadja a “rabszolgatörvényt” akkor az ellenzék az Alkotmánybírósághoz és a Emberi Jogok Európai Bíróságához fog fordulni!

Az ellenzéki frakciók képviselői bojkottálják a parlament hétfői ülésnapjának a napirend elfogadását követő részét- jelentették be az érintettek rendkívüli sajtótájékoztatón.

Az eset előzménye, hogy több ellenzéki képviselő is hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarta az Országgyűlés plenáris ülését, miután a parlament csomagban szavazott a hétfői napirendhez benyújtott 2925 ellenzéki módosító javaslatról. A módosító javaslatokkal az ellenzék a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvényjavaslat elfogadását akarta hátráltatni.

A hétfői ülésnapon heves vita alakult ki a Házban, amelynek a végén az ellenzéki képviselőcsoportok, néhány független képviselővel kiegészülve kivonultak az ülésteremből.

Ezt követő sajtótájékoztatójukon Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azt mondta, hogy igazságügyi bizottság alaptörvény- és házszabályellenes döntést hozott amikor úgy határozott, hogy egyben kell szavazni az ellenzéki módosító indítványokról. A frakcióvezető szerint példátlan esemény történt, mert a “Fidesz arra vetemedett”, hogy megfossza az ellenzéket az obstrukció több száz éves jogától.

Hangsúlyozta, hogy

továbbra is kiállnak a szakszervezetek mellett és tiltakoznak a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvényjavaslat ellen, amit a szocialista politikus, ellenzéki társaihoz hasonlóan csak “rabszolgatörvénynek” nevezett.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke úgy fogalmazott, hogy már a napirend előtti felszólalások során látszott, hogy
Kövér László, az Országgyűlés elnöke

“ideges, ostoba házmesterként fog viselkedni”.

Ezt követően a házelnök az “Országgyűlési Őrség mögé bújt”, mert “felsorakoztatta” őket az ülésterem előtt – emelte ki. A politikus elképzelhetőnek tartotta, hogy Kövér László erőszakkal akarta eltávolítani az ellenzéki képviselőket az ülésteremből.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke egyértelműnek nevezte, hogy

a kormánypártok rettegnek. A Fidesz-KDNP sem az emberekkel, sem más pártokkal nem tárgyal és már a saját szabályait sem hajlandó betartani, mert “az egyetlen eszköz, ami a kezében maradt, az az erőszak”

– jelentette ki.

Amennyiben a “rabszolgatörvényt” elfogadják, akkor az ellenzék az Alkotmánybírósághoz és a Emberi Jogok Európai Bíróságához fog fordulni

– közölte.

Lukács László, a Jobbik frakcióigazgatója azt mondta, az emberek jövőjét meghatározó egyik legfontosabb témáról van szó, ezért ők is kivonultak, mert az ellenzéknek egységesen kell fellépnie az ügyben.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke hangsúlyozta, hogy ez a kérdés egy táborba sodorta az egyébként nagyon sok kérdésben eltérő véleményt képviselő ellenzéket. A “rabszolgatörvény” a parlamenti ciklus legveszélyesebb indítványa, a törvényjavaslat elfogadásának megakadályozása nemzeti ügy – tette hozzá.

A független Szél Bernadett úgy fogalmazott: a parlament ülésén nem csak az ellenzéki képviselőket, de rajtuk keresztül az ellenzéki szavazókat is elhallgattatták.

 

 

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Csányi Sándor, Garancsi István és Hernádi Zsolt mocskos ügyletei!

O.L.K.T.

MSZP: A MÁV vezetői a dolgozókkal akarják elvitetni a balhét!

O.L.K.T.

Össze-vissza hazudozik az ORFK a rendőri fizetésekről – itt a negyedik verzió már!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok