Eljárást indított a Médiatanács a szennycsatorna híradósa Németh Balázs ellen

0

Több állampolgári bejelentés is érkezett a Médiatanácshoz, amiért Németh Balázs, az M1 Híradójának bemondója október 21-én saját véleményt fűzött a Hadházy Ákos parlamenti akciójáról szóló hírhez.

Ez volt az az eset, amikor a független képviselő „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblát tartott a pulpitus elé, miközben Orbán Viktor választások utáni értékelő beszédét tartotta.

Bár a fideszes képviselők közbelépése miatt Hadházynak arra már nem maradt ideje, hogy a „Lónak a faszát!” feliratú tábláját is felmutassa, Németh Balázs mégis csak ezt emlegette, majd hozzátette:

„Eddig épeszű ember, épeszű ember, nehezen tudta volna elképzelni, hogy ilyen trágár szöveget mutogat egy képviselő a parlamentben, de ma ez is megtörtént.”

Csütörtökön a Médiatanács úgy döntött, eljárást indít a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-vel szemben az ügy kivizsgálására.

A Médiatanács öt évvel ezelőtt is indított már eljárást Németh ellen, mert a Híradóban tette helyre a kormánnyal kritikus hírportálokat. 2015-ben kiderült, hogy Némethék családi cége 2012 óta kapott pénzt az állami sportberuházásokkal is foglalkozó Nemzeti Sportközpontoktól.

Németh Balázs feleségének két trafikja is van, de ez a híradóst, saját bevallása szerint, egyáltalán nem befolyásolja a munkavégzésében.