Elgondolkodtató írásnapjaink hétköznapi nyomoráról

Az Országgyűlés kormánypárti frakciója bojkottálta a képviselői munkát az Országgyűlésben, ahol az ellenzék a kilakoltatási moratórium fenntartásával a gyermekes családokat akarta megvédeni attól, hogy a végrehajtó utcára tegye őket. A zombikká züllesztett választott képviselőket nem érdekli a földönfutókká tett emberek sorsa.

Orbán Viktor vazallusai elfordítják a fejüket, ha azt látják, hogy hajléktalanokat igazoltat a rendőr a Kossuth téren. Befogják a fülüket, ha azt hallják, hogy lányok ezreinek a Vöröskereszt biztosítja az egészségügyi betétet a menstruációjuk idejére, hogy iskolába tudjanak járni a nehéz napokon. A gazdagok és a szegények közötti szakadék soha nem látott méretűvé nőtt.

A probléma gyökerei a rendszerváltás utáni évekre nyúlnak vissza, amikor az ész nélküli, átgondolatlan privatizáció következtében elveszett másfél millió munkahely. A 90-es évek elején a legkevésbé iskolázott társadalmi rétegek, köztük a sokszorosan hátrányos helyzetű cigány kisebbséghez tartozó családfenntartók váltak hosszú évekre munkanélkülivé. Tény, hogy az átlaghoz képest ezekben a családokban több gyermek születik, mint a jobb körülmények között élő családokban. A mindennapi kenyérre való előteremtése, a túlélés az ő számukra vált a leginkább megoldhatatlan feladattá.

A helyzet az utóbbi évtizedben sem változott, a gazdagabbak még gazdagabbak lettek, még több támogatást kapnak az államtól is, a szegényebbek számára pedig reálértéken még kevesebb jut, hiszen a családi pótlék összege, nem növekedett az elmúlt években. A bedőlt devizahitelesek közül is a leginkább rászorultak, a legcsekélyebb érdekérvényesítő képességű családok maradtak ki a végtörlesztés lehetőségéből.

Egy viszonylag szűk elit azonban dúskálhat a javakban. Lényegében ők azok, akik a rendszerváltás után – társadalmi, politikai kapcsolataikat kihasználva – Egzisztencia-hitelhez jutottak, akik a kárpótlásijegy-bizniszt a maguk gazdagodására használhatták, akik privatizálhattak valamilyen anyagi biztonságot jelentő, ingatlanvagyonnal rendelkező céget, üzletet, üzemet, bármit, ami a létfenntartást biztosíthatta a válság sújtotta években. Ők váltak aztán a közbeszerzéseken indulni képes vállalkozókká, ők találták meg ügyesen a csatornát a mindenkori hatalom döntéshozóihoz, ők fogtak maguknak pozíciót a pártholdudvaroknál, biztosítva ezzel a család egzisztenciáját.

Azok, akiknek ez a lehetőség nem adatott meg, vagy akik erkölcsi okok miatt nem akartak ilyen módon, ilyen áron a kiváltságosok közé kerülni, azok legyenek bár egyetemi tanárok, óvónők, összeszerelőüzemek betanított munkásai, köztisztviselők vagy villamosvezetők, bármikor elveszíthetik munkájukat, és ezáltal viszonylagos biztonságukat is.

A végeken, a lepattant térségek falvaiban még ennél rosszabb a helyzet, ott a közmunka lehetőségéért, a mindennapi betevőért, a közalkalmazotti lét biztonságáért tényleg a maradék szabadságukkal, az „emberi tartás” feladásával kell fizetni. Ott választások idején a szavazatukat is elkérik a kiszolgáltatott emberektől az életben maradásuk lehetőségéért cserébe. És lényegében saját maguk, a saját szavazatukkal konzerválják jelenlegi nyomorúságos helyzetüket.

Közben azt halljuk, hogy Magyarországon milyen nagyot csökkent a szegénység az utóbbi időkben. Magas átlagbérről szólnak a hírek, arról viszont hallgatnak, mit jelent a minimálbérből élők számára, hogy Európában nálunk emelték 27 százalékosra az általános fogyasztási adót, így arányosan a legszegényebbeket sújtja a legnagyobb adóteher.

Magyarországon olyan százezrek élnek mélyszegénységben, akik mindennap becsületesen bejárnak dolgozni. A törvényben megszabott minimálbér csak az éhenhalás elkerülésére elég. Tavaly 4,4 millióan dolgoztak az országban, ebből 1,1 millió ember minimálbérért. Ők évente 1,1 millió forintot keresnek, de aki szakképzettséggel rendelkezik, az is csak 1,44 milliót visz haza 12 hónap alatt.

A felső osztálybeli kiváltságosok havonta keresnek ennyit, vagy még többet. Egy 2018-ban készült felmérés szerint ma minden ötödik magyar ember ki van téve a szegénység és a kirekesztés kockázatának.

A Pénzügyminisztérium tavalyi adatai azt mutatják, 2018-ban a versenyszféra cégeinél 879 ezren dolgoztak minimálbérért, az állami szektorban további 250 ezren. Ha figyelembe vesszük a minimálbérnél is kevesebbet kereső közmunkásokat, a hozzátartozóikat otthon ápolókat, a minimális nyugdíjon tengődőket, beláthatjuk, hogy még annál is többen élnek mélyszegénységben, mint amennyit az éhbérért dolgoztatottak nagy száma sejtetni enged.

Kapcsolódó cikkek

Dávid Ferenc szétcincálta Áder Jánost!

Rubóczki Tamás

A magyarokat arcul köpte a Kedves Vezető

O.L.K.T.

NEKÜNK VÉGÜNK!!! | Soha nem tudhatod, kibe állsz bele a közúton.

O.L.K.T.