Elektromos helikopter, lebomló hullazsák: a KDNP megtolja a műanyagmentes júliust

A kisebbik kormánypárt fenntarthatóságot célzó erőfeszítései azonban nem merülnek ki ennyiben.

„Mi már most, augusztusban elkezdjük a felkészülést a 2020-as műanyagmentes júliusra! Szorgalmazzuk, hogy vegyék el az engedélyét annak, aki műanyagpuskával vadászik, és sújtsák pénzbüntetéssel, aki nem lebomló hullazsákba teszi az állattetemeket vagy nem elektromos helikopterrel szállítja el azokat!”

– fejtette ki Semjén Zsolt.

A párt elnöke szerint nem volt kérdés, hogy saját magukon mutassanak példát, ezért megígérték, hogy Rétvári Bence egy ideig nem ragasztja szét a kocsikat matricákkal, valamint, hogy Latorcai János házelnök továbbra sem engedi majd megszólalni azokat az ellenzéki képviselőket, akik plasztikkártyával akarnak szavazni, de Hollik István helyett is inkább egy (gyékény!) partvist állítanak majd a mikrofon elé.

Harrach Péter képviselő kiemelte, folytatják a harcot, hogy a fenntarthatóság jegyében csak egy tankönyvet használhasson egy tanuló, illetve, hogy a választópolgárok csak egy pártra voksolhassanak, hogy minél kevesebb szavazólapot, plakátot vagy szórólapot kelljen kinyomtatni.

Hozzátette: a KDNP a jövőben is szankcionálná azokat a gyári munkásokat és kiskereskedőket, akik életükben fogtak vagy láttak műanyagot, hogy így dolgoztassák le velük a környezetre gyakorolt negatív hatásukat.

Forrás…Hát persze! Természetesen Hírcsárda, amit ajánlok minden humorérzékkel  rendelkező magyar embernek. Számos , ironikus, szellemes cikket olvashattok még itt./http://hircsarda.hu/2019/08/02/elektromos-helikopter-lebomlo-hullazsak-a-kdnp-megtolja-a-muanyagmentes-juliust/#comment-61432

Kapcsolódó cikkek

A hatalom eszköz

O.L.K.T.

Amikor az ember elaljasul félelmében…(két eset)

O.L.K.T.

Meghalt a fiú, akihez fél óra alatt ért ki a mentő.

O.L.K.T.

Hozzászólok