Egyszer felébredünk. Ha nem, az még rosszabb.

“Az a nagybüdös helyzet, hogy egyszer – talán nem is olyan soká – valami pokoli módon szégyellni fogjuk magunkat.

A múltunkat, az egész elcseszett rendszert. Mindent, a Kedves Vezetőt, a félhülye gázszerelőt, a pacalhuszárt, a retkeskörmű, jómódjában helikopterező, klinikai-eset kormányzatot darabra, a magyar divat nagyasszonyát, a műanyag celeb-feleségeket, a 83 éves közgáz-zseni nagymamákat, de főként magunkat!

Értik? MAGUNKAT! Mindent, amit itt, közösen összekalapáltunk.

Ja! És ez nem opció, ez nem választható lehetőség. Ez lesz! Mert egyszer felébredünk ebből az egész szürreális, beteg álomból, rádöbbenünk, hogy kilóg a seggünk a nadrágból, miközben néhány futóbolond állami repülőgépflottát tart meccsre járni, hogy a kölykök már rég valamelyik, idehaza államilag rég elátkozott, amúgy tökre normális európai országból nézik röhögve-iszonyodva, hogy mi a szülei, nagyszülei mi a búbánatos lófüttyöt is teszünk magunkkal, az országunkkal – valójában az ő országukkal, a gyerekekével. Mi a fenét szívunk mi, hogy hagyunk mindent tönkretenni, szétlopni? Mi a nyavalyával mossák vajon anya-apa agyát, hogy nem látják, tíz rohadt év alatt sikerült teljesen padlóra vinni lelkileg egy olyan országot, amit Kádáréknak 40 év alatt sem ment? Hogy egy sokat szidott, lenézett, kicsúfolt, „akkori” párttitkár is ezerszer különb volt a kiglancolt Volgájában, mint most az egész hányinger banda, repülőgépestől, várastól, Balatonostól, Tokajostól, szánalmas jobboldali (hol “jobboldali” ez?) nemzeti-pántlikás-rámás csizmás ideológiástól?

Ez lesz! Egyszer felébredünk. Ha nem, az még rosszabb. Akkor megmaradunk ebben a félzombi állapotban élőhalottként, nem lesz se családunk, se országunk, se jövőnk, agyalágyult gázszerelőnk lesz helyettük, meg a Kedves Vezető. Ők lesznek a mi családunk, az ő birtokaik a mi országunk.

Akkor a zsellérlétünk boldog tudatlanságában mi persze nem fogjuk magunkat szégyellni. Büszkék leszünk a romokra, amit mi romboltunk, a nemzetre, aminek a gyerekek unokák már nem akarnak részei lenni, azok, akiket valójában mi üldöztünk el. Vicsorgunk majd a világra, Európára, sorosra, a zsidókra, a cigányokra, a szegényekre, a gazdagokra, ha azok nem Fideszesek, mert ez a mi szabályunk, ahogy tesszük ezt most is. Vicsorgunk majd tovább mindenkire, bezárva magunkat saját országunk-gyűlöletünk nemzeti karanténjába, csak a nagy nemzeti vicsorgásunkban azt nem vesszük majd észre, hogy a gyerekek az unokák szerte a világban miattunk szégyellik majd magukat. Nagyon!

Felébredünk…vagy nem ébredünk fel. Ha nem, az még rosszabb lesz! ”

Varga Zoltán

Kapcsolódó cikkek

Ha ezért nem zavarjátok el Orbánt és bandáját, akkor nektek annyi!

O.L.K.T.

A MICROSOFT KORRUPCIÓS MOCSARÁBAN DAGONYÁZIK A KOMPLETT ORBÁN-RENDSZER

O.L.K.T.

Átverte a Fidesz az egészségügyi dolgozókat – elszállt a pulykapénz!

Rubóczki Tamás