Egyetlen éjszaka alatt színezik meg a bolti paradicsomokat: sok országban betiltott anyaggal

0

Nem félnek “besározni” a kezüket, ha arról van szó, hogyan verjék át a vevőket, és tegyenek szert ezáltal még nagyobb profitra.

A most ismertetett eljárás azonban mindennél undorítóbb, mert az emberek egészségét teszi kockára.

Egy szakértő mesélt a bizarr eljárásról, mely tömegeket mérgez

Cosmin Popescu, a temesvári Agrártudományi és Állategészségügyi Egyetem rektora, elmondja, hogy szép kinézetük ellenére, miért íztelenek a romániai boltokban vásárolt paradicsomok.

Ezek a zöldségek, ugyanis teljesen másképp nőnek, mint a hagyományos kerti fajtájuk.

Az ezeket termelő melegházak inkább hasonlítanak egy sci-fi film helyszíneihez, mint sem élelmiszer termesztő helyhez.

„A boltjainkba kerülő paradicsomoknak azért nincsen ízük, mert teljesen más technológiát használnak az előállításukra, mint a hagyományos kertészetek.

Ezek a zöldségek ugyanis vízfelületen teremnek, vagyis gyökerük a vízből szívja fel a rendkívül precízen, számítógépek által kiszámolt és adagolt tápanyagokat.

Egy paradicsom akkor jóízű, amikor a nap sugarait használja a növekedéséhez”

– nyilatkozta a román egyetem rektora.

“A szupermarketek viszont 24 órával azelőtt adják le rendeléseiket, hogy az áru a polcra kerül. A melegházakban ezért a vízhez olyan szintetikus anyagot adnak, melynek hatására a paradicsom egy éjszaka alatt megpirosodik.

Ennek az anyagnak a neve az Ethrel, melynek használatát bizonyos országokban be is tiltották, viszont ennek ellenére még széles körben használják.”

– teszi hozzá a professzor.

Megjegyzi azt is, hogy bár Romániában is korlátozták az Ethrel használatát, egyes gazdák, a gyors meggazdagodás reményében, még felelőtlenül használják ezt a szintetikus szert.

Az Ethrelt már hosszú ideje bevált növekedés és érésszabályzó készítmény paradicsom, cseresznye, meggy betakarításának elősegítésére.

Ez a kémiai hormon aktiválja a zöldségben természetes módon megtalálható anyagot, mely az érés során jelentkezik.

Ha legalább 10 napot hagynák, hogy ez a hormon kitisztuljon a zöldségből, akkor nem lenne ennyire mérgező hatású az Ethrel.

Viszont idő hiányában ezek a zöldségek sajnos ezzel a szintetikus anyaggal együtt kerülnek a polcokra, és onnan a fogyasztók asztalára, mely mondani sem kell, hogy nincs jó hatással az egészségükre!

Ki tudja, hogy még mi mindennel mérgeznek minket…?

Forrás és bővebben:http://titkokszigete.hu/egyetlen-ejszaka-alatt-szinezik-meg-a-bolti-paradicsomokat-sok-orszagban-betiltott-anyaggal-szakerto-meselt/?fbclid=IwAR3EdOY1_0HrUhSs7e91Ujl_36iKI29bXJQ5vhpF8NKlr7Q9n-oZ-JsPVy8

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!