Egy napig trágyaszag volt Budapesten és senki nem tudja miért

Átható szarszag volt tegnap Budapest több részén és senki nem tud magyarázatot adni rá, hogy miért.
Feltehetően a nyugati-délnyugati agglomerációs területek felől érkezett a ganészag, bár senki nem tudja, hogy pontosan honnan és mi volt az eredete.
Eleinte nem tudták beazonosítani a szag forrását. Aztán egy kiránduló család érezte meg, hogy a Kistarcsa és Csömör határán fekvő hulladéklerakóból árad a bűz a két település környező utcáiba. Hiába kérdeztük, azt senki nem tudta megmondani, mikor merült fel először a gyanú, hogy a bűz nem egyszerűen szemétszag, ahogy azt a hulladéklerakót üzemeltető Ker-Hu Kft. állítja, hanem depóniagáz.
Mi az a depóniagáz?

A depóniagáz egy magas metántartalmú gáz, ami a hulladéklerakókon a szerves hulladék bomlása során képződik. Ezt a gázt megfelelő előkészítés után be lehetne vezetni a helyi gázvezetékbe, sőt felhasználható lenne energiatermelésre, hőtermelésre is. Ott, ahol ilyen módon nem hasznosítják, a hulladéklerakóban keletkezett felesleges gázt elfáklyázzák. Égetés után a földgázéhoz hasonló égésterméke van. A depó felszínén kiszivárgó, nem kezelt és el nem égetett gáz ugyanakkor kiemelten környezetszennyező. 

Bár ezek találgatások, egyetlen egy hivatal sem erősítette meg a terjengő bűz okát.

Kapcsolódó cikkek

Íme Tiborcz új kastélya!

O.L.K.T.

A DK tudni akarja, mit kereset Simonka Orbánnál

O.L.K.T.

Ripost, Lokál, Bors: egy kézbe kerül a Fidesz médiaalapítványába olvasztott bulvárlapok irányítása.

H Miklós
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!