Egy mosogató elvárásai Londonban

Okos mondatok egy kutató, egyetemi tanár, coach szájából, aki az üzleti döntések szakértője. Az újságíró az interjú végén a kivándorlásról kérdezett, a professzor úr pedig kifejtette a véleményét, miszerint a kivándorlás oka lényegében az elvárások nem teljesülése. Változtatni kell az elvárásokon és akkor azok itthon is teljesülhetnek. A maga szempontjából bizonyára igaza is van Baracskai professzornak. Csakhogy a valóság néha elég távol áll az elmélettől, az élet lényegesen összetettebb, mint egy adott kutatási terület.

“- Akkor a legtöbben már vissza sem fognak térni?

– Dehogynem, majd ha megváltoznak az elvárásai, akkor azok itthon teljesülnek. Van aki ott sikeres lesz, és nem jön haza. Van olyan is, aki tényleg komoly karriert épített kinn, és mégis hazatér. De van akinek nem jön be. Nekem nincs bajom, ha valaki szívsebészként kimegy Londonba mosogatni. Ha még egy év múlva is mosogat, és neki ez jó, akkor maradjon. Bajom azzal van, ha ez neki egyáltalán nem megfelelő, s mégis ott ragad és megpenészedik. Az lenne az ideális, ha 2-3 év múlva visszajönnének, és világlátott szívsebészei lenne ennek az országnak– sok minden elsajátítható mosogatás után is. Ha valaki hazatér, mert nem sikerült kinn, nem kellene gúnyosan fogadni.”

(DigitalHungary Magazin/ Kamasz Melinda interjúja Baracskai Zoltán professzorral/2015. február 11.)

A fent idézett részletnél maradva: sarkított ugyan a példa, de eléggé jellemző a közgondolkodásra. Szívsebészként nem sokan mennek Londonba mosogatni. Ha van az illetőnek megfelelő nyelvtudása, pillanatok alatt el tud helyezkedni az egészségügyben. Amennyiben hiányos a nyelvtudás, akkor sem feltétlenül a mosogatás az egyetlen alternatíva számára, még arra az időre sem, ameddig fejleszti/tanulja az angol nyelvet.

Szívsebész viszonylag kevés van hazánkban, talán egyszerűbb megnézni egy olyan példát, ami közelebb áll a valósághoz. Egy átlagos fiatal/nem annyira fiatal mosogatóként dolgozik. Persze, csak akkor, ha talál munkát. Tegyük fel, hogy talál és tegyük fel, hogy bejelenti a munkáltató. Mennyit keres? Találtam egy aktuális hirdetést. ” Étterembe keresünk konyhai kisegítő, mosogató női munkatársat. Teljes munkaidőben, fizetés órabérben (500 Ft/ óra) munkaidő: 12:00 – 22:00
Feladatok:
– konyha tisztán tartása
– mosogatás
– zöldség előkészítés főzéshez

Napi 10 órában, ha a hónap minden egyes napján dolgozik, akkor havi 150 ezer forint. Ha ez az órabér bruttóban van megadva, akkor 98.250 Ft-ot kap kézhez, havi 300 (!) óra munkáért. Heti 5×10 órával számolva ennél kevesebb (bruttó 100 ezer, nettó 65.500 forint) lesz a fizetése, miközben a mosogatás mellett takarít és kézilányként is dolgozik. Éhenhaláshoz elég, máshoz nem igazán. Ha albérletet kell fizetni, rezsit, esetleg útiköltséget, akkor vagy marad ételre, vagy nem. Kiadások akkor is vannak, ha helyi lakos valaki. Ebből a bérből családot, gyereket vállalni, főleg jövőt tervezni, de akár egy váratlan betegség gyógyszerköltségeit fedezni sem lehet. Egy ilyen álláshirdetésre több tucat jelentkező van. Ha meg is kapja az ember az állást, semmi sem védi meg attól, hogy holnap, a jövő héten, vagy a jövő hónapban kirúgják, mert a portás unokahúgának, a szakács ismerősének kell az állás.

Angliában a minimum órabér 6.50 font. Napi 8 órában, havi 20 munkanappal számolva meghaladja az 1000 fontot. Évi 10 000 font jövedelemig adómentes, a felette lévő rész adózik sávosan, ebben az esetben 20% az adókulcs. Ha milliomos nem is lesz az ember ennyiből, de nyugodtan meg tud élni, egy keveset félre is tud rakni. Amennyiben egy párról beszélünk és mindkét fél dolgozik, még jobb a helyzet. Sok helyen van mód túlórát vállalni, ami emeli a bevételt. A munkavállalót védik a törvények. Ok nélkül alkalmazottat nem rúgnak ki, de nem is akarnak, hiszen a munkáltatónak fontos, hogy gyakorlott, jó alkalmazottakat foglalkoztasson. Talán mindezeknél fontosabb, hogy van lehetőség más pozícióba kerülni, akár feljebb lépni munkahelyen belül, vagy az időközben tökéletesített nyelvtudás birtokában mód van más, magasabban értékelt munkát találni. Igaz, a megélhetés költségei, a lakhatás, utazás elég sokba kerül, de arányaiban még egy minimálbér esetén is lényegesen kedvezőbb, mint itthon. Ami kiáltó különbség: az a lehetőség. Az esély. Ha valaki akar, képes fejlődni, rajta múlik, mire viszi az életben. A rendszer nem gátolja, hanem támogatja ebben.

A magyar költségvetésbe egy bruttó 100 ezer forintos bér után a munkavállaló befizet 34.500 forintot, a munkáltató 28.500 forintot, összesen 63.000 forint az állam bevétele nettó 65.500 forint fizetés után. Ehhez járul még a minden vásárláskor kifizetett 27% ÁFA. Egy minimálbérből élő szinte minden jövedelmét vásárlásra fordítja, rezsit fizet. Megtakarítása nincs. Tehát az ÁFA, a csekkadó, tranzakciós illeték és hasonló kiadások is a költségvetést gazdagítják. Ami nem lenne baj, ha ennek lenne ellentételezése, ha az állam szolgáltatna. De nem teszi. Nem szolgáltat és nem számol el a közpénz-költésekkel.

Ezek után a mosogató ki fog menni Londonba. Vagy Bécsbe. Vagy bárhová, ahol emberi életet tud magának, a családjának teremteni. Ez nem hazaszeretet kérdése. Nem is mohóság, nem lapostévé, luxusautó kérdése. Nagyon prózai okai vannak. Ha éhes vagy, enned kell. Ha fázol, fűtened kell. Ha elszakadt a ruhád, másikat kell venned. Mivel nem azért élünk, hogy dolgozzunk, egyéb vágyai is lehetnek a mosogatónak. Színház. Utazás. Néha egy buli. Stabil munkahely. Biztonság. Család. A mosogatók már csak ilyenek. Meg a kazánkovácsok és szívsebészek is. Élhető országban, normális életet szeretne az is, aki marad és az is, aki megy. Aki megy, az a maga kezébe vette a sorsát. Aki marad és boldogul, az is. Aki marad, de képtelen méltó életet élni, az ilyen-olyan (sokszor rajta kívül álló) okokból fogoly lett és nem érzi jól magát. Egy ország gazdasági-jogi-szociális berendezkedését megváltoztatni nem tudja sem a szívsebész, sem a mosogató, de még a kazánkovács sem, bármennyire szeretné. Egy szomorú, lepusztulóban lévő, ezer részre hasadt társadalmat, egy gazdaságilag döglődő országot csak az aktuális kormány vezethet ki az alagútból. Vagy még beljebb, egyenesen a falnak, ha az alagútról kiderül, hogy valójában egy barlang. Ezen nem változtat az sem, ha hazudnak nekünk, vagy hazudunk egymásnak, önmagunknak.

Végezetül itt egy nagyon érdekes riport a magyar valóságról. Aki teheti, nézze meg. Aztán döntse el mindenki, ha a riportban szereplő nővérek Londonban keresnek majd munkát, lehet-e őket hibáztatni ezért?

Igen, az ideális az lenne, ha néhány év múlva visszajönnének a szívsebészek, a kazánkovácsok, a szakápolók és a mosogatók. Sőt, a tökéletes az lenne, ha innen néhány évre mennének külföldre a munkavállalók, miközben más országokból, akár Angliából ide jönnének néhány évre. Az jó, egészséges és normális lenne, ahogy például Norvégiából mennek Angliába és fordítva.

Van, aki itthon boldogul és megfelelő életet tud élni. Ez jó dolog. Van, aki szerencsét próbál külföldön, mert itthon nem boldogult és végül visszatér, mert ott sem boldogul. Ez nem jó dolog. Van, aki soha nem fog visszajönni, mert otthonra lelt más országban. Van, aki jönne, ha változnának a körülmények. Az biztos, hogy az igényekből lejjebb adni már nem igazán lehet. A most érettségizők döntő többsége külföldön szeretne továbbtanulni. Ez jó. Akinek ez sikerül, az a tudását nagy valószínűséggel nem itthon fogja kamatoztatni. Ez nem jó.

A most főiskolára/egyetemre járó fiatalok talán kicsit jobbnak látják a helyzetet. Hiszen hallgatói jogviszonnyal ma viszonylag egyszerű munkát találni. Ott vannak az üzletek pénztárainál, a dohányboltokban, különféle cégeknél. Remélik, hogy a diploma megszerzése után is így lesz. De nem lesz így. Egy diák után nem kell közterhet fizetnie a munkáltatónak. Egy diplomás után kell. Azok, akik végül szembesülnek ezzel és nem tudnak elhelyezkedni, vagy képtelenek megélni a keresetükből, szintén el fognak gondolkodni azon, merre tovább.

A társadalom ezen nem képes változtatni, azt csak a kormányzat teheti meg. Lépésenként. De ameddig a közpénzek nem arra fordítódnak, amire kell, addig változásra nem lehet számítani. Ha nem történik változás, néhány év múlva özönleni fognak a turisták, hogy a gazzal benőtt stadionok tövében kolduló nyugdíjasokat fotózzák.

Forrás:https://orditok.blog.hu/2015/02/13/egy_mosogato_elvarasai_londonban

Kapcsolódó cikkek

Varga Judit szinte szó szerint elküldte a francba Manfred Webert!

Rubóczki Tamás

Már sírva fakadok ezen az…

Rubóczki Tamás

Majka beszólt a rendszernek: Jó érzésű ember nem szavaz a Fideszre

O.L.K.T.