Egy kedves informatikus barátommal beszélgettem és megkérdeztem tőle, hogyan csalhattak!

OSSZÁTOK! MINDENKI OSSZA!

Egy kedves informatikus barátommal beszélgettem. Megkérdeztem, hogyan csalhattak. Kiderült tájékozottabb, mint gondoltam. Ezt mondta:

“A háttérszerver adatai helyett egy időre a valós eredmények érkeztek az összesítést végző számítógépekhez. A háttérszerveren (ez régen Algériában volt), amellyel a csalást végrehajtották, kisebb arányú részvétellel kalkuláltak. Amikor észrevették, hogy a valós részvétel jóval nagyobb, mint amit előre elterveztek, azonnal leállították a rendszert, és “korrigáltak”, hogy az előre megírt forgatókönyv kerüljön újra a fő egyeztető számítógépekre.”

Megkérdeztem, lehet-e ezt bizonyítani?

“Horn Gyusziék óta mindig ez történik. Könnyedén lehetne bizonyítani, még egy Snowden sem kell hozzá. De tény, jó szakemberre azért szükség van. Az jelen esetben kevés, hogy nekem már annak idején elmondták, s a következő választásokon is, hogy ezt miként valósítják meg a gyakorlatban. Nálunk minden Orbán keze alatt van, tehát nem létezik sem független bíróság, sem független nyomozó hatóság. A bizonyítás tehát lényegében lehetetlen. Hacsak, fel nem bukkan egy Snowden….. A jegyzőkönyveket zárolták, a szavazatokat hamarosan megsemmisítik. A tényleges befutó adatokat felülírta a háttérszerver – a listás szavazás esetén.”

Megjegyzem, ezeket még mindig nem adták ki !! Úgy látszik több idő kell nekik, míg valamennyire rendbe rakják, addig hagy rágódjon a nép, és az ellenzéki pártok az 1000 helyen előforduló, de önmagában a választást érdemben nem befolyásoló egyéni képviselőjelölti lista csalásain.

“Zseniális” 🙁

Gondoltam megosztom veletek.

Ezért is fontos, hogy szombaton mindenki ott legyen, és békésen, de éljen demokratikus jogával — nyilvánítsa ki, hogy nem kérünk az Orbáni elnyomó diktatúrából! DE CSAK AKKOR VAN ESÉLYÜNK, HA NEM A SZAVAZATOK ÚJRASZÁMOLÁSÁT, HANEM ÚJ VÁLASZTÁSOKAT KÉRÜNK, NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐKKEL A SZAVAZÓKÖRÖKBEN, A SZERVERTEREMBEN ÉS A NVI -ban IS, MINDENÜTT !!

Minden más esetben mi magunk fogjuk legitimálni az Orbán kormányt nagy nyilvánosság előtt és…..Vége.

Kérlek osszátok meg, hogy minél több ember tudjon róla !!

 

szerző.: Bálint S.

 

olkt.hu/Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hazudnak rendületlenül: Ónodi-Szűcs Zoltán szerint a magyar egészségügy kiemelkedőbb mint valaha!

Rubóczki Tamás

Gábor György irgalmatlanul kiosztotta a Törőcsik Marit megszégyenítő Orbán Viktort!

Rubóczki Tamás

Glázer Tímea: Nem fogják a lakók öt éven át tűrni a mindennapos Borkai szégyent

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!