Egy 17 éves lány nyílt levele Gyurcsány Ferenchez!

A minap levelet kaptam egy 17 éves lánytól. Ő fiatal kora ellenére már most pontosan tudja, hogy mit szeretne csinálni, mégis azzal kellett szembesülnie, hogy az álma Magyarországon keserves útnak ígérkezik. Látja, amit ma sokan nem akarnak látni, és kimondja, amit ma sokan nem mernek kimondani – legyen szó iskoláról, kórházról vagy megélhetésről. Úgy érzi, hogy ha minden így marad, akkor innen menni kell. Sok fiatallal találkoztam a nyáron, és azt kell mondjam, hogy nincs egyedül ezzel a véleménnyel. Én hiszek abban, hogy vége van azoknak az időknek, amikor a fiatalok szavát a szőnyeg alá lehetett söpörni. Amikor el lehetett engedni a fülek mellett azoknak a véleményét, akiken a haza jövője múlik. Éppen ezért alább meg is osztom veletek ezt a levelet.
– Ha Te is ebben az életkorban vagy és hasonló gondolatok foglalkoztatnak, akkor arra kérlek, hogy töltsd ki a kérdőívemet ide kattintva: Konzultáció DK
– Ha pedig már idősebb vagy, akkor arra kérlek, hogy olvasd el az alábbi levelet, és oszd is meg, hogy minél több emberhez eljusson. Itt az ideje, hogy az ország végre meghallja a fiataljait!

Forrás. Gyurcsány Ferenc DK elnök (Facebook).

Kapcsolódó cikkek

Szájer és Bayer pofátlanul mocskolta az Európai Uniót!

Rubóczki Tamás

Kirúgva még úgysem voltam…

O.L.K.T.

Nézzétek mit ásatott a kőbányai Fidesz! – Hát az eszem megáll!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!