ÉBRESZTŐ NYUGDÍJASOK! 2,8 százalékos nyugdíjemelés várható jövőre

Ébresztő nyugdíjasok!

Vajon akik a Fideszre szavaztak, akkor erre a kismértékű emelésre voksoltak. Idén az infláció már bőven 4 százalék feletti, a nyugdíjas kosár inflációja veri a 10 százalékot, így a nyugdíjak reálértéke is jelentősen csökken. Vajon ha így szárnyal minden, ahogyan a Fidesz állítja, miért nem hozzák vissza a rendszerbe a 13. havi nyugdíjat. A fideszes urak mindig elmondják, hogy a baloldali kormány megszüntette a 13.havi juttatást, -igaz akkor éppen gazdasági világválság volt-, de arról mélyen hallgatnak, hogy ők miért nem vezetik be újra? Másrészt miért nem térnek át a nyugdíjasoknak jóval kedvezőbb, úgynevezett svájci indexálásra, ami alapján minimum a duplája emelés járt volna az idén is, és az lenne a reális jövőre is.

“4 százalékos növekedést, 1 százalékos hiányt és 2,8 százalékos inflációt tervez a jövő évre a kormány – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Parlamentben, amikor átadta Kövér László házelnöknek a jövő évi költségvetés tervezetét. Az inflációs prognózis egyben azt is jelenti, hogy a nyugdíjasok ekkora emelésre számíthatnak 2020-ban.”

Tegyük mellé, a kormánytagok, országgyűlési képviselők juttatásai emelésének a mértékét: a képviselők “bére” 2014-19 között jóval több mint 70 százalékkal nőtt, a miniszterek bére hiába ugrottak meg tavaly augusztusban jelentősen a tárcavezetők idén sem maradtak ki az illetményemelésekből: a legtöbb kormánytagnak márciustól kétszázezer forinttal emelte meg a bérét Orbán Viktor kormányfő, vagyis bruttó 1,8 millió helyett már közel kétmilliót kereshetnek. Ráadásul Semjén és öt minisztertársa két fizetésemelésnek is örülhet, mivel nekik a képviselői tiszteletdíjuk is emelkedett százezer forinttal ebben a hónapban, vagyis ők mostantól összesen hárommillió forintos jövedelmet kapnak.A két tárca nélküli miniszternek, Süli János (63) paksi bővítésért felelős miniszternek és Bártfai-Mager Andrea kincstári miniszternek a javadalmazása nem változott, nekik maradt a kiemelkedően magas, ötmillió forintos illetményük.

Nézzük csak tovább. A helyettes államtitkárok havi bruttó illetménye eddig 748 ezer forint volt. Ezt 30 százalékkal emelhette meg az illetékes miniszter, ami 972 ezer forintot jelentett.Márciustól egy a tavalyi év végén megszavazott törvénynek köszönhetően minimum bruttó 1,3 millió forint lesz a fizetésük, de akár 1 millió 650 ezer forintot is kaphatnak. Így lehetnek olyanok, akiknek gyakorlatilag megduplázódhat a fizetésük, és akár főnökeiknél, az államtitkároknál is jobban kereshetnek. (Az államtitkárok járandóságát ősszel emelték 30 százalékkal, bruttó 1 millió 296 ezer forintra).

A helyettes államtitkárokkal együtt örülhetnek a miniszteri biztosok: az ő illetményük 748 ezer forintról 1 millió 300 ezer forintra emelkedik, amit akár 1 millió 650 ezer forintig emelhetnek. A kormánybiztosok fizetése 500-900 ezer forinttal, a közigazgatási államtitkároké 200-600 ezer forinttal növekedik, így meghaladhatja a kormányfőét is. Az illetményük alsó határa bruttó 1,5 millió forint lesz, amennyi a miniszterelnöki illetmény is, a felső határ pedig 1,9 millió forint.

Forrás: Szeretlek Egerszeg/facebook

Kapcsolódó cikkek

„Meddig élnek vissza a rákosok a türelmünkkel?” – borzalmas állapotokról számolt be a Ripost

O.L.K.T.

Ujhelyi István szénné alázta a szennymédiát!

Rubóczki Tamás

Péterfy Gergely: A NER-ben elválik a sz@r a májtól!

O.L.K.T.

Hozzászólok