Ebből botrány lesz: Elszólta magát Semjén Zsolt!

A Demokratikus Koalíció politikusa Molnár Csaba szúrta ki a miniszterelnök-helyettes brutális elszólását a kormánypárti médiumnál. Ebből óriási botrány lesz!

Semjén Zsolt arról beszélt az Echo TV-n, hogy azért kezdeményezték, hogy az EU-n kívül élő határon túliak is beleszólhassanak az EU belügyeibe a magyar EP-választáson keresztül, mert az országgyűlési választáson a határon túliak 96,2 százalékban szavaztak a Fideszre.

A Demokratikus Koalíció szerint Semjén nyíltan beismerte, hogy csak hatalomtechnikai eszközt, csak könnyen megvásárolható szavazatot lát a határon túliakban, hiszen csak azért adnak nekik szavazati jogot az EP-választásra is, mert áprilisban a Fideszre szavaztak.

A DK szerint Magyarország működésébe csak a Magyarországon élőknek, az Európai Unió működésébe pedig csak az EU-ban élőknek lehet beleszólása; az szavazzon, aki viseli is a döntése következményét.

Úgy könnyű fideszesnek lenni, hogy ott nincs Orbán-csomag; a Fidesz ott nem tudja elvenni a magánnyugdíjat, a rokkantnyugdíjat, a lakáskasszát, az ingyenes felsőoktatást vagy tönkretenni az iskolákat, kórházakat. – íjra közleményében a DK politikusa Molnár Csaba.

 

 

olkt.hu/Facebook

Kapcsolódó cikkek

Orbán Ráhel ismét várandós!

Rubóczki Tamás

Hogy ki Mészáros? Maga a tökéletesség! Egy Simicska-klón, aki nem gondolkozik. Eszik, iszik, böfög, emészt.

O.L.K.T.

2021-től egy fillért sem kap Magyarország az EU-tól – nagy baj lehet belőle!

O.L.K.T.

Hozzászólok