Durva információkat hozott nyílvánosságra Szél Bernadett – valójában erre készülnek

0

Egészen döbbenetes törvénymódosításokra készül a Fidesz.

A hozzánk eljutott “felhatalmazási törvény” szerint a népképviselet legfőbb szerve, az Országgyűlés, gyakorlatilag elvesztené minden szerepét. – írja közleményében Szél Berndaett független parlamenti képvsielő az MTI-n.

A politikus szerint a tervezet szerint a kormány a veszélyhelyzet meghosszabbítását, az eddig elfogadott rendeletek érvényben tartását, valamint a veszélyhelyzet nem meghatározott ideig tartó meghosszabbítását kéri az Országgyűléstől.

A kormány így bizonytalan ideig “rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”, miközben az Országgyűlés nem működne, ugyanis azt nem lenne kötelező összehívni.

A népképviselet legfőbb szervének működése abban merülne ki a tervezet szerint, hogy az Országgyűlés elnökének és a frakcióvezetőknek tájékoztatást ad a kormány.

Ráadásul egy olyan Btk. módosítást is megszövegeztek, amelybe a következő módosítás kerülne:

“337. § (1) Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Magyarul biankó csekket kapnának arra, hogy szinte bármikor három évre leültethessenek egy újságírót vagy egy országgyűlési képviselőt, például amikor a járvány lecsengésekor elmondja, hogy szerinte már vége van a közveszélynek, tehát végképp nincs indok fenntartani a rendkívüli jogrendet.

Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán milyen szerepe maradna egy országgyűlési képviselőnek, ha az Országgyűlés bizonytalan ideig nem működik, ergo törvényalkotóként nem tud működni, véleményalkotási és ellenőrzési jogait pedig gyakorlatilag elvonják — holott a kormány minden körülmények között az Országgyűlés alá rendelten kell, hogy működjön, és nem fordítva.

Hangsúlyozzuk: a kormány lehetőséget kapott a legszükségesebb rendeletek meghozatalára az elmúlt napokban.

Hogy miként élt vele, azt mindenki döntse el belátása szerint. Szerintünk inkább késlekedett és kommunikációs trükköket alkalmazott gyors, hatékony és teljeskörű életvédelmi, otthonvédelmi és szociális intézkedések helyett.

A veszélyhelyzeti rendkívüli jogrend meghosszabbítást azonban semmi sem indokolja ezért ezt a tervezetet ebben a formában nem fogjuk támogatni.

A járványhelyzetben is szükség van a kormányt legitim módon kontrolláló erőkre. Ezért mondjuk: eddig és ne tovább!

via. balramagyar.hu