Durva bírság a feketézőknek

Háborút indít a kormány a feketemunkásokkal szemben.

Nem kétséges, hogy Magyarországon tízezrek dolgoznak úgy, hogy a törvényeket kijátszva feketén dolgoznak.

Ezért a kormányzat jövőre kötelezővé tenné a feketemunka bírságolását, igen magas büntetési összegek mellett egy törvénytervezet keretében.

A törvénytervezetből kiderül, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a feketefoglalkoztatás eseténminden érintett gazdasági szereplőre bírságot szabnának ki, úgy, hogy mellőzésnek nem lenne helye. Továbbá azt is előírnák, hogy a bírságok mértéke mekkora legyen.

A beadvány szerint egyaránt büntetnék a feketén, illetve színlelt szerződés keretében foglalkoztató munkaadókat, továbbá azokat is, akik a szerződésben foglalt munkabér összegére és a kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezéseket megsértették. A 44. paragrafus szerint cégméret alapján állapítanák meg a bírságösszeg-határokat.

Forrás 24.hu

Kapcsolódó cikkek

Kösz a semmit! Megint rácsesztek a nyugdíjasok

O.L.K.T.

“Borzasztó csapás, hogy pont ma kellett meghalnia”

H Miklós

Németh rezsi Szilárd húsvéti főzése képekben

H Miklós
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!