Dunai Mónika: Gyurcsány, Gyurcsány, Gyurcsány és Gyurcsány…

Az ellenzék – Gyurcsányékkal az élen – megint a magyar családok ellen szavazott a jövő évi költségvetés múlt heti elfogadásakor – értékelt Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő szerdán újságíróknak.

A kormánypárti politikus rámutatott: a 2020-as költségvetés a családok támogatásának a költségvetése, amelyben a családok támogatására fordított összeg több mint két és félszerese a 2010-esnek.

Az ellenzék mégsem szavazta meg, “Gyurcsányék, a szocialisták, a Karácsony-pártiak, a jobbikosok, az LMP-sek”, gyakorlatilag a teljes ellenzék a magyar családok ellen voksolt – mondta Dunai Mónika.

Megjegyezte: érdekes módon, amikor az Európai Parlamentben a migránsok támogatásáról van szó, akkor a bevándorláspárti baloldal gondolkodás nélkül megszavazza a támogatások növelését.

Azzal, hogy nemet mondtak a magyar költségvetésre, megint egyértelművé tették, hogy nekik nem a magyar gyermekek, nem a magyar édesanyák és nem a magyar édesapák az elsők, ők egy másik Magyarországban gondolkodnak – fogalmazott.

A kormánypárti képviselő kitért arra, hogy a meglévő családtámogatások (a családi adókedvezmény, a gyed extra, a csok) mellett az ellenzékiek elutasították azokat az új intézkedéseket is, amelyeket a családvédelmi akciótervvel vezetnek be.

A jövő évi büdzsé biztosítja a többi között a babaváró támogatáshoz, a bővülő otthonteremtési kedvezményekhez, a falusi csokhoz és a nagyszülői gyedhez szükséges fedezetet is – fűzte hozzá.

Dunai Mónika kijelentette: a Gyurcsány által vezetett ellenzék folytatja ugyanazt a családellenes politikát, amit kormányzásuk alatt. Akkor is első dolguk volt, hogy elvették az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét és eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat.

Sorozatos adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották a családokat – sorolta a fideszes képviselő, aki hangsúlyozta: nem engedik, hogy ez még egyszer előforduljon.

 

Via: MTI

Kapcsolódó cikkek

ÁSZ elnök: “A hatékony államnak célszerűnek, eredményesnek és etikusnak kell lennie”

O.L.K.T.

Már lehet februárban jön a főnök: Putyin!

Rubóczki Tamás

Lendvai Ildikó: Félek, hogy Orbán megőrül

Rubóczki Tamás

Hozzászólok