Drasztikus a hiány, ezért brutális megszorítások várhatóak az év vége felé!

A parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke azt kezdeményezi, hogy a testület hallgassa meg Varga Mihály pénzügyminisztert.

Varju László hétfői budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy 2019-ben a kormány által vártnál magasabb lesz az infláció, ezért az államnak az előzetesen kalkuláltnál nagyobbak lesznek a kiadásai. A költségvetési javaslatot hiába nyújtották be, az sem a hazai törvényeknek, sem az európai szabályoknak nem felel meg, ezért új költségvetést kell készíteni – összegezte véleményét.

Varju Lászlót más témában reagáltatták arra, hogy vasárnap Sára Botond, a kormánypártok jelöltje a szavazatok 62,85 százalékával nyerte meg a józsefvárosi időközi polgármester-választást. Ellene ketten indultak, a baloldali és liberális pártok által támogatott, hivatalosan független Győri Péter, illetve a Magyar Munkáspárt színeiben Fehérvári Zsolt István.

A politikus azt mondta, az előzetes felmérések is kormánypárti győzelmet jeleztek, de ezzel együtt is örül annak, hogy szoros együttműködés alakult ki az ellenzéki pártok között. Hozzátette, a tanulságokat le kell vonni, és az ellenzéki pártoknak a következő időközi választásra is közösen kell készülniük, mert

“csak ez a megoldás a Fidesz jelöltjével szemben”.

 

olkt.hu/MTI


Kapcsolódó cikkek

Ezerrel tolja a Fidesz a milliárdokat a Fradinak!

Rubóczki Tamás

Egyre több és több kilakoltatás zajlik kicsi országunkban és messze nem csak devizahitel miatt! – Tessék csak nézni

Rubóczki Tamás

Csak, hogy érezzétek a törődést…

Rubóczki Tamás