Drága apa, az a helyzet, hogy a koronavírus pont leszarja, hiszel-e benne, vagy sem

Most mi leszünk a ti szüleitek, kiabálunk, feleselünk, és úgy kezdjük a mondatainkat, hogy „nem érdekel”. Csak maradjatok otthon. Egy harmincas otthonülő kétségbeesett nyílt levele a szülőkhöz.

0

Vasárnapi ebéd anyuéknál, a szokásos tökéletes prolimenü, fritőzös csirkecomb, mirelit sültkrumpli, piacos „házi” csalamádé, esetleg koviubi, mindenki nyugis, éstihogyvagytok, megyeamunka, sulibanmindenrendben, aztánkislányvanealáthatáron, najócsakkérdeztem. Apa balos, anya jobbos, családilag, „így nevelték”, egyébként béke van, ha mégis szóba kerül a politika, elég egy jól irányzott „figyi, szerintem ebbe most ne menjünk bele, jó?”, ekkor mindenki idegesen sóhajt egyet, és jöhet a lidlis kilósjégkrém-porció. Ha helyzet van, például kampány (Soros-, menekült- vagy általános libsiveszély), apát néha nem lehet leállítani ennyivel, „láttátok azt a rohadékot tegnap a híradóban?”, mondja, ekkor már anya is lép, „miért, te talán örülnél neki, ha milliószámra ideözönlenének ezek?”, és kész a balhé, mi már megtanultuk, hogy a higgadt mediálás ilyenkor nem segít, sőt semmi sem segít, hagyni kell, hogy kijöjjön, aminek ki kell, aztán mindenki mehet a dolgára.

Ezt csak azért hozom fel, mert a családok többségénél mostanában is ez megy az ebédlőasztal körül – csak éppen koronavírussal, nem orbángyurcsánnyal. Vagyis ez ment, amíg volt család és volt ebédlőasztal, most egyik sincs, „a gyerekek” maradnak otthon, „a szülők” meg, hát, ki tudja, belegondolni is rossz, merre mászkálnak, abba meg főleg, hogy honnan tájékozódnak. Amikor a legutóbb belelestem a szülői laptopba, éppen valami szabadonébredők-világunktitkai.info igényszintű weboldal elemzése volt nyitva a Grabovoj-számok és a gyíkemberek gerjesztette klímahiszti összefüggéseiről.

Azért tudom már csak idézőjelben használni, hogy gyerekek és szülők, mert most olyan érzés, mintha mi lennénk a szülők, ők meg a gyerekek, nem, nem is olyan érzés, hanem konkrétan erről van szó: mi próbáljuk nevelni őket, sokszor idegből, kiabálva, hátha legalább engedelmeskednek, ha nem is értik meg, hogy ezt értük tesszük, szóval pont olyanok, mint az akaratos kiskamaszok, amilyenek mi is voltunk anno. És amiért utólag is elnézést kérünk, most már értjük, milyen nehéz lehetett velünk.

A helyzet azonban az, hogy a tudományos tények – az oltások, a hatóanyagok hatásmechanizmusa, az immunrendszer működése – pont magasról tesznek rá, hiszel-e bennük vagy sem. Éppen ez a csodálatos bennük: egyszerűen csak léteznek és kész. Így van ez a koronavírussal is. Az „így” alatt a következőket értem, anya és apa:

A koronavírus itt van. Jó eséllyel elkapjátok majd. Ha elkapjátok, jó eséllyel meg is betegszetek, ha nem, akkor „csak” fertőzőek lesztek. Ha megbetegszetek, jó eséllyel kórházba is kerültök. Hány évesek is vagytok? Nos, akkor jelen ismereteink szerint egy az öthöz, hogy bele is haltok. Ha pedig egy olyan kórházba kerültök, ahol éppen foglalt minden lélegeztetőgép és intenzív osztályos ágy (márpedig, ha így haladunk, pár héten belül minden kórház ilyen lesz), akkor szinte biztos, hogy meghaltok.

Ha a következő napokban elmászkáltok, szinte biztos, hogy egyszerre kapjátok meg több tízezer emberrel. Akiket majd egyszerre visz kórházba a mentő.

Semmilyen élvezetet nem jelent nekünk, hogy ezt sulykoljuk. Utáljuk csinálni. Nem a tíz-húsz évvel ezelőtti szülői szigoron állunk bosszút ezzel. Ez nem riogatás, pánikkeltés: ezek az ezer forrásból megszerzett, tudományosan igazolt, megkérdőjelezhetetlen tények. A tények pedig, ahogy fentebb is írtuk, akkor is megkérdőjelezhetetlenek maradnak, ha ti megkérdőjelezitek őket.

Főleg te, apa. Anyával szót lehet érteni, érzi ő, hogy súlyos a helyzet, aggódik is, de úgy érzi, nincs mit tenni, mindig te voltál a főnök. „Tudod, apád milyen”, mondja, amikor kiderül (mert mindig kiderül), hogy megint tettetek egy kört a piacon, Lidliben, hogy elmentél kocsit mosatni, leugrottál egy cigiért meg egy Borsodiért. Szép idő van, pofátlanul szép, tele a város, könnyű engedni a csoportnyomásnak, „ennyien csak nem lehetnek hülyék”(sajnálom, hogy tőlem tudjátok meg: de, lehetnek), a vírus meg láthatatlan. 

Forrás Nlcés