Donald Trumpot és az USA-t megfenyegette a Hezbollah terrorszervezet!

Rakétatámadás ért Irakban egy légitámaszpontot, amelyet amerikai katonák is használnak – adta hírül a CNN.

Kilenc tüzérségi lövedék csapódott be vasárnap a Bagdadtól 90 kilométerre északra fekvő baladi bázisra.

Három iraki őr megsebesült.

Ez néhány napon belül már a 2. hasonló támadás.

Az Irán-barát Hezbollah libanoni síita terrorista szervezet vezetője azt üzente az Egyesült Államoknak, hogy ez még csak a kezdete azoknak az iráni csapásoknak, amelyekkel megbosszulják a Forradalmi Gárda tábornokának, Kászem Szulejmáninak a megölését.

Hasszán Naszrallah másfél órás tévébeszédében azt mondta, hogy az amerikaiaknak fel kell számolniuk a bázisaikat, haza kell vinniük a katonáikat és hadihajóikat a térségből.

Azzal fenyegetőzött, hogy nincs más alternatíva, ha az amerikaiak ezt nem teszik meg, akkor koporsóban hagyják majd el a térséget.

Mint mondta, a napokban végrehajtott iráni rakétatámadások csak a kezdetét jelentik egy hosszú útnak.

Naszrallah hozzátette, hogy az amerikaiak és Donald Trump rájönnek majd a tévedésükre, és vérrel fognak fizetni ezért.

Közben zárt ajtók mögött hallgatta meg vasárnap Teheránban az iráni parlament Hosszein Szalamit, az iráni Forradalmi Gárda parancsnokát a gárda magas rangú tábornokának amerikai likvidálásáról

Kapcsolódó cikkek

Vége! A Balaton totál elesett!

O.L.K.T.

MASSZÍV BETELEPÍTÉSSEL PÓTOLJA STIKÁBAN ORBÁN A HIÁNYZÓ MUNKAERŐT

O.L.K.T.

Portik Tamás is robbanthat fideszes atomot a választások előtt!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!