DK: A TAO-pénz felelősei börtönben fognak ülni!

0

Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja közölte, hogy lejárt az a határidő, ameddig a felcsúti fociakadémiának ki kellett volna adnia az elszámolást, hogy mire költöttek 17 milliárdnyi tao-pénzt.

„A határidő lejárt, Mészárosék viszont arra hivatkoznak, hogy a papírokat az EMMI bekérte utóellenőrzésre. A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás szerint nem életszerű, hogy a minisztérium több mint három hónapig ellenőrzi az elszámolást, az pedig még kevésbé, hogy a számlákról nincsenek másolatok – legalább a könyvelőnél”

– közölte a párt elnökségi tagja, aki felidézte, hogy a Kúria október 25-én mondta ki, hogy a tao-pénzek adatai közérdekűek, az EMMI ellenőrzésről szóló levele pedig előző nap kelt. Ráczné Földi Judit úgy véli, „a föltűnő egybeesés arra utal, hogy az ellenőrzés csak álca, hogy Mészárosék kibújhassanak a törvények alól. Türelmünk elfogyott. Kértük a jogerős ítélet végrehajtását és följelentést teszünk közérdekű adat eltitkolása, ismeretlen tettes ellen pedig hivatali visszaélés miatt”.

Hozzátette: „a kormányváltás után a felelősök ülni fognak”.

 

(MTI)

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!