Direkt36: Méregdrágán bérelhető autókat használtak Rogánék és más kormányközeli emberek

Egy négykerékhajtású fekete Audi A6-os száguldott az M7-es autópályán 2009. október 11-én a késő délutáni órákban. Az autó az adott útszakaszra előírt sebességhatárt túllépve, 110 helyett 141 km/h-val hajtott. A rendőrség a gyorshajtást traffipaxszal rögzítette, majd a büntetésről szóló értesítést postázták egy cégnek, az autót ugyanis egy autóbérléssel foglalkozó társaság üzemeltette.

A vállalkozásnál beazonosították az autót használó ügyfelet, majd a cég egyik munkatársa a rendőrségi dokumentumra az ügyfél neve mellé jól láthatóan azt írta, hogy „Rogán Antal”. A Fidesz egyik legismertebb politikusának számító Rogánnak így nem kellett a rendőrségi ügyintézéssel bajlódnia, az ilyen esetekben ugyanis a flottakezelő szokta intézni a bírság megfizetését.

Az autók tartós bérlete egy olyan szolgáltatás, amelyet jellemzően cégek szoktak igénybe venni. Nekik az adózási szabályok miatt megéri ez az egyébként drága megoldás, magánszemélyek azonban sokkal kedvezőbb módon tudnak autóhoz jutni például lízingeléssel. A tartós bérlet ugyanakkor számukra is előnyös lehet, mert így rejtve tudnak maradni, a nevük ugyanis még az autó forgalmijában sem jelenik meg.

A Direkt36 kutatásai szerint Rogán és felesége 2008-tól kezdve több olyan nagyértékű autót is használt, amelyek üzembentartója a Mercarius Flottakezelő Kft. volt.

A nyomozásunk során beszerzett dokumentumok – az autókkal kapcsolatos iratok, például számlák – szerint ezek közé tartozott a gyorshajtáson kapott, az Audi csúcsteljesítményű modelljei közé tartozó A6-os, és egy szintén Audi márkájú Q5-ös városi terepjáró is. A politikus a vagyonnyilatkozatába ezeket a kocsikat nem írta be, csak két olyan tartós bérleti konstrukciót tüntetett fel, amelyek az alacsonyabb kategóriájú A3-as Audiról szóltak.

Arról nem sikerült egyértelmű bizonyítékot szerezni, hogy Rogánék pontosan mennyit fizettek ezekért az autókért, megbecsülni pedig nehéz az összeget. Ez ugyanis jelentős mértékben függ az autó felszereltségétől és a bérleti konstrukció részleteitől. A Direkt36 által begyűjtött piaci információk szerint a havi díjak többszázezer forinttal is eltérhetnek egymástól. Például egy Q5-ös esetén – ha egy átlagos bérleti konstrukcióval számolunk -, a bruttó havi díj 250 ezer, de akár 500 ezer forint is lehet. Ráadásul az ilyen tartós autóbérletek indulásánál előfordulhatnak nagyobb egyedi tételek is. Rogán feleségének például a flottakezelő cég 4 millió forintról állított ki számlát a Q5-ös első bérleti díjának egyik részéről.

További részletek a direkt36.hu oknyomozó weboldalon.

Kapcsolódó cikkek

OLAF-jelzések: 4 éve nem találja a NAV a „Híd a munka világába” projekt lenyúlásának felelőseit

O.L.K.T.

Iványi Gábor: Orbán eltiporta a jogainkat ezért az EU-hoz fordulok!

Rubóczki Tamás

Juszt László lerántotta a leplet Orbán legsötétebb titkáról

O.L.K.T.