Deutsch Tamás elkezdte vizsgálni az OLAF jelentését

„Ez a kinevezés nagy részben nekem szól, de a Magyarországon végzett korrupcióellenes küzdelem elismerése is egyben. A magam részéről tovább folytatom a harcot, aki az Európai Unió területén belül meg akar vesztegetni egy oroszt, annak velem gyűlik meg a baja!

Természetesen érvényt szerzek a magyar emberek akaratának is, mivel eddig csak 680 000-en írták alá Hadházy petícióját, azaz 14,5 millió honfitársunk ellenezte azt, biztos, hogy nem tesszük be a lábunkat az Európai Ügyészségbe, sőt, első dolgom lesz átvilágíttatni a szervezetet! A támogató aláírásoknak egyébként is jobb helyük van Farkas Flóri barátomnál”

–nyilatkozta Deutsch a bodrogkeresztúri Negyvencentis-kilátónál tartott iktatóünnepségen.

A képviselő hozzátette: folyamatosan tanul és képezi magát, tesztanyagként megvizsgálja az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentését, ha már tavaly az egész országot ez foglalkoztatta az Elios-üggyel kapcsolatban. Forrásaink szerint Deutsch már részeredményeket is fel tud mutatni a „Hivatal” szó értelmezésében, az „Európai” és a „Csalás Elleni” kifejezések jelentésének vizsgálatára azonban még kért egy kis időt.

Forrás: Ez a cikk újabb kiválósága a Hircsárda portálnak. Ajánlom a z ott található további fricskákat is:http://hircsarda.hu/2019/07/11/deutsch-tamas-elkezdte-vizsgalni-az-olaf-jelenteset/

Kapcsolódó cikkek

Barnabás evangéliuma: Jézust soha nem feszítették keresztre, és nem Isten fia

O.L.K.T.

Figyelem: “Lealázlak”-csomag nyugdíjasoknak!”

O.L.K.T.

Hoppá: Simicska után lehet, hogy kegyvesztett lett Habony Árpád is!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok