Demokratikus Koalíció: Hány olyan fideszes szavaz ma a parlamentben, aki csalással nyert?

Polt Péter leghűbb ügyész azt válaszolta a választási csalásokat firtató írásbeli kérdésemre, hogy a 2018-as parlamenti választásokkal összefüggésben 249 nyomozást rendeltek el, ebből 151 van még mindig folyamatban, bírói döntés pedig eddig összesen 4 ügyben született.  

Polt Péter beszédes módon azt már nem árulta el, hogy ezek az ügyek mely választókörzetekben történtek, nehogy össze lehessen vetni csalások megoszlását a választási eredményekkel, és esetleg veszélybe kerüljön a kormány kétharmada.  

A Demokratikus Koalíció alelnöke Oláh Lajos tudni akarja, hogy hány olyan fideszes szavaz ma a parlamentben, aki csalással nyert! Még az én körzetemben is nagyszámú csalás történhetett a Fidesz és a kamupártok részvételével, holott megvertem a fideszes jelöltet.  

Mennyit csaltak a fideszesek ott, ahol ők nyertek? A DK szerint a választás tisztaságát kérdőjelezi meg, hogy 249 választási csalás ügyéből még mindig csak 4 esetben született döntés.  

A fenti esetek természetesen nem tartalmazzák a Fidesz választási csalásainak évek óta megszokott formáit; a kormányzati pénzből való kampányolást, a párttévévé silányított állami médiát, a kormányzati propaganda rágalomhadjáratait vagy a kormányközeli fejlesztésű, a választás napján “váratlanul” összeomló választási szoftvert.

olkt.hu/dkp.hu

Kapcsolódó cikkek

Az ENSZ kibukott azon, hogy az Orbán-kormány éhezteti a menekülteket

O.L.K.T.

Mindent lesöpört a kormánypárti többség az Igazságügyi bizottságban

O.L.K.T.

Jóízű Sorosozással válaszolt a Magyar Posta.

H Miklós
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!