Demokratikus Koalíció: Brutális áremelés várható

A Demokratikus Koalíció szerint hatalmas embert próbáló áremelésre lehet számítani, ami a lehető legszegényebbeket fogja súlytani Magyarországon.

Az ellenzéki párt elmondása szerint a hamarosan induló a fűtési szezon hatalmas áremelést hoz. Családok ezrei aggódnak az egyre növekvő tüzifa árak miatt.

A fafűtést jellemzően a szegények választják, így kétségbeejtő, hogy a rohamos drágulás után mi lesz velük ezen a télen.

A Demokratikus Koalíció szerint gusztustalan a kormánytól, hogy miközben nagy trombitaszóval osztogatja kampányban a 9000 forintos rezsiutalványokat, a szegényekkel mit sem törődik.

Sőt, akár ki is mondhatjuk, hogy simán becsapták az embereket, a tavaly országgyűlési választáson beígérték a 12000 forintos rezsicsökkentést, amit a fával és szénnel fűtők nem kaptak meg.

Orbán és bandája úgy tesznek, mintha ebben az országban nem fagyoskodnának emberek több tízezrei a télen. Mi, európai magyarok azonban látjuk a valóságot, és nem hagyjuk, hogy az emberek fűtetlen szobákban üljenek hónapokon keresztül és kihülés áldozataként hunyjon el.

Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktornak ezúttal sincs programja az európai parlamenti választásra!

Rubóczki Tamás

Hadházy Ákos: Tiborcz István nyakába fogok lihegni, nagy bukás lesz a vége!

O.L.K.T.

BRÉKING! Felkerült az internetre a győri polgármester kokós képe!

O.L.K.T.