Csikász Brigitta: Miért nem ül börtönben Farkas Flórián?

A magyar hatóságok négy éve nem találják a Híd a munka világába című roma felzárkóztatási projekttel kapcsolatos visszaélések felelőseit – az Átlátszó újságírója szerint érződik a „nyomozás sikertelenségén”, hogy Farkas Flórián, a miniszterelnök szövetségese volt a projekt kulcsfigurája.

Csikász Brigitta, az Átlátszó.hu újságírója a Klubrádiónak elmondta: a 2013-ban indult és 2015 szeptemberében lezárult felzárkóztatási program célja az volt, hogy minél több állástalan roma kerüljön be a munkaerőpiacra. Érdekessége az volt, hogy már a befejezés előtt látszottak a túlköltekezés, felesleges kiadások jelei – tette hozzá.

Közölte: először csökkentették a program keretét 5-ről 2,5 milliárdra, majd 2016-ban visszakért a Emberi Erőforrások Minisztériuma 1,3 milliárdot, amelyet az Országos Roma Önkormányzat nem tudott visszafizetni. A kormány ekkor „váratlanul” kisegítette az ORÖ-t, odaadta rendkívüli támogatásként az összeget adófizetői pénzből.

Csikász Brigitta jelezte, míg az európai csalás elleni hivatal, az OLAF meg tudja állapítani, hogy mi történt, a magyar hatóságok nem jutnak semmire. Most különösen érződik a „nyomozás sikertelenségén”, hogy Farkas Flórián, a program koordinátora a miniszterelnök szövetségese, fideszes parlamenti képviselő, aki többször buzdított a kormánypárt támogatására. Az újságíró megjegyezte, ő is kíváncsi arra, hogy csak a választási időszaknak szól-e a védelem, amelyet Farkas Flórián kap.

Az Átlátszó a Híd a munka világába-ügyben kedden közölt alapos összefoglalót. A portál korábban egyebek mellett arról írt: kétszázmilliós irodaház- és 31 milliós irodabútor-vásárlás, valamint sokszorosan túlárazott autóbérlések jellemezték a projektet.

Csikász Brigitta a műsorban megjegyezte: az OLAF ügyeiben nem könnyíti meg munkáját az ügyészség, és szerinte ezekben az esetekben a magyar hatóságok „óvatosak”, nem érzi, hogy igazán nagy erővel folytatnák a nyomozásokat.

 

olkt.hu/klubradio.hu

Kapcsolódó cikkek

Soros György ismét megszólalt!

O.L.K.T.

“Ukrán gazdasági migránsokat telepít be a Fidesz! Emberhez méltatlan körülmények között szállásolják el a munkásokat!”

O.L.K.T.

Orbán Viktor: “Új családvédelmi akciótervek járnak a fejemben!”

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!