Csak egy ellenzéki jelölt indul Tarlós ellen, Karácsony Gergely

Ma délelőtt, Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője társaságában  Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelölje bejelentette, hogy visszalép Karácsony Gergely javára.

Csupán egy ellenzéki és 4 fideszes jelölt maradt versenyben- jelentette ki a Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje, miután bejelentette, hogy visszalép Karácsony Gergely javára.

A politikus szerint, tehát Berki, Puzsér, Thürmer a Fidesz jelöltje valójában és nem is lényeges, hogy a Fidesz hány jelöltet indít, hiszen egy ellenzéki főpolgármester-jelölt van Karácsony Gergely személyében.

Gy. Németh elmondta: mától teljessé válik az ellenzéki összefogás Budapesten, hiszen a DK kezdeményezésre indított tárgyalások eredményre vezettek, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje, Sermer Ádám visszalép Karácsony javára.

„Mint egy jó színházi előadásnál, a premierre minden összeállt” – mondta a DK politikusa.
Sermer Ádám elmondta: a mai naptól kezdve Karácsony Gergelyen kívül csak Fidesz-párti jelöltek maradtak versenyben. A liberális politikus azt is hozzátette: a kampányt együtt folytatják. Azt is bejelentette: az V. kerület, Belváros-Lipótváros egyik önkormányzati képviselői egyéni választókerületében a Liberálisok fővárosi elnöke, Szabadai Ádám közös ellenzéki jelöltként fog elindulni.

Karácsony Gergely arról beszélt a budapestiek nagy többsége változást akar, ez a többség pedig nagyon sokszínű. Ezt a sokszínűséget feladatuk képviselni és fenntartani, mondta. Beszélt arról is, hogy mostantól a versenyben maradt jelöltek között valódi ellenzéki nincs több, így akik változást akarnak, azoknak egy jelöltjük van: Karácsony Gergely.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke „tisztelettel és szeretettel üdvözölte” a Liberálisok csatlakozását a fővárosi összefogáshoz. Szerinte ezzel érdemben nőtt Karácsony Gergely győzelmi esélye. Minden olyan nyitott kérdés, amely akadálya lehetett volna a teljes együttműködésnek, ezennel megoldódott – tette hozzá.

Forrás Hírhúgó

Kapcsolódó cikkek

Orbán most a fasizmus szimbóluma! Ennek a kormánynak egyáltalán nincs köze a kereszténységhez!

Rubóczki Tamás

Juszt László: “Kovács Zoltán egy csökött agyú kommunikációs senki”

O.L.K.T.

Szíjjártó meghibbant?

H Miklós