Civil szervezetek és három, hozzájuk csatlakozott ellenzéki párt – az MSZP, a Párbeszéd és a DK – azt követeli, hogy a bíróságok függesszék fel a devizahitelekhez kapcsolódó pereket, árveréseket és kilakoltatásokat

Hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón Hosszú Istvánné, az Adóskamara, valamint egy devizahiteles konzultációs testület képviselője ismertette a követeléseket. Arra kérte a Kúriát, javasolja a kormánynak, hogy véglegesen rendezze a devizaalapú hitelek ügyét.

Varju László, a DK alelnöke azt mondta, hogy a kabinet “szándékosan akadályozza” a devizahitelesek ügyének rendezését, és nem hajlandó végrehajtani az Európai Bíróság döntéseit.

A képviselő követelte, hogy hozzák nyilvánosságra azt a megállapodást, amit a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött a magyarországi pénzintézetek érdekében.

A szocialista Szakács László úgy fogalmazott: a kormány a devizahiteles probléma létét is tagadja, miközben hetente 60-80 családot lakoltatnak ki. A politikus a bankok újbóli elszámoltatására, a végrehajtások felfüggesztésére és az EBRD-vel kötött kormányzati “paktum” felszámolására szólított fel.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, hogy miközben több mint egymillió ember szenved valamilyen hiteltől, és több mint 900 ezer végrehajtási eljárás van folyamatban, a fideszes képviselők nem mentek el egy korábbi, a devizahitelesek miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülésre. A miniszterelnöknek és kormányának nem számít, hogy a bajba jutottakon segítsenek – jelentette ki.

Kapcsolódó cikkek

Simonka György elszólta magát, még a végén börtön lesz a vége!

Rubóczki Tamás

KDNP: “Egyre több gyermek élhesse át a lelki tavaszt!”

Rubóczki Tamás

DK: Kásler Miklós azonnal hirdessen egészségügyi válsághelyzetet!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!