Brutális sertéspestis tombol Magyarország határán, mégsem veszünk tudomást róla

0

Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP); a vírust alig 20 kilométerre a magyar határtól, Beregújfalunál mutatták ki – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Magyarországon egyelőre nem jelent meg a vírus, amely a környező országokban már nagy károkat okoz.

Az ASP emberre nem veszélyes, a sertéseknél viszont nem gyógyítható, a vírus iránt a sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony és a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak.

A Nébih kiemelte: a sertéságazat fennmaradása és fejlesztése szempontjából az ASP behurcolásának megelőzése nagyon fontos minden érdekelt számára, ezért kérik, hogy a vonatkozó előírások és tanácsok betartására különösen ügyeljenek. Az ASP nagy gazdagsági kárt okoz a sertéstartóknak, felvásárlóknak, exportőröknek, vágóhidaknak és húsfeldolgozó üzemeknek is. A betegségtől addig mentes országokba, régiókba való behurcolását követően csak szigorú igazgatási, rendészeti intézkedésekkel és jelentős anyagi áldozatok árán lehet felszámolni a vírust.

A fertőzött és a velük kapcsolatba került állományok valamennyi sertését le kell ölni, az állathullákat a fertőzés terjedését kizáró módon ártalmatlanítani kell, a felszámolt sertésállományok tartási helyét többször is fertőtleníteni kell. Azon a területen, ahol az ASP-t megállítják, sertések szállítását, forgalmazását, felvásárlását szintén korlátozni kell, valamint az élő sertések, a sertéshús és a sertéshúsból készült félkész és késztermékek exportja sem engedélyezett.

A Nébih összeállított egy 11 pontos listát, ami a betegség megelőzésének szempontjából fontos tanácsokat sorol fel és egy 12 pontos listát, amelyet a vadászoknak érdemes betartaniuk. A tanácsok, illetve az ASP-vel kapcsolatos további információk a Nébih honlapján találhatók. A hatóság több ezer szórólapot oszt szét a betegség felbukkanása szempontjából legkockázatosabbnak ítélt Szabolcs-Szatmár Bereg megyében.

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!