Brutális pénzt toltak Orbánék a fociba!

A hazai labdarúgó élvonal 12 csapata tavaly nagyjából 2,7 milliárd forintot költött új játékosok igazolására. Ebből az összegből a Felcsút önmagában egymilliárdot szórt el. Az együtteseket működtető cégek beszámolói alapján írta meg a G7, hogy az új játékosok igazolására Felcsúton költötték el a legtöbb pénzt:

“Nagyjából egymilliárd forintot szórtak el új játékosokra.”

Pontos összeget egyébként nem tudni, ugyanis a legtöbb csapattal ellentétben
a Felcsút nem jelezte, mennyiért vett és adott el játékosokat,
a beszámolóból csak az látszik, hogy a futballisták játékjogának értéke mennyivel nőtt.
Felcsútra már korábban is bőven jutott támogatásból: az utánpótlás-neveléssel foglalkozó futball akadémia is sokmilliárdnyi közpénzt nyelt el.
Ráadásul az élvonalbeli együttesek tavaly többet költöttek fizetésekre, mint amennyi a teljes árbevételük volt. Az, hogy a csapatokat működtető cégek többsége nem termelt hatalmas veszteséget, elsősorban az állami támogatásokon múlik.

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Fidesz: A Parlamentnél és Budapest utcáin randalírozó csőcselék mind Gyurcsány, Soros, Vona csőcseléke!

Rubóczki Tamás

Elegünk van a Fidesz hazugságaiból, a gyűlölködésből, a lopásból, elegünk van Orbán stadionjaiból

O.L.K.T.

Véletlenek nincsenek. Meg kellett halniuk, mert útban voltak és sokat tudtak

O.L.K.T.