Brutális nyílt levelet írtak az Egyesült Államokból Orbán Viktornak, az EU politikai prostituáltjának!

Dr. Radványi K. Miklós Frontiers of Freedom az USA republikánus szervezetének tagja írt nyílt levelet Orbán Viktornak. A levelet változtatás nélkül adjuk közzé:

 

Kedves Miniszterelnök Úr!

Azért írom ezt a levelet, mert foglalkoztat annak az országnak a múltja, jelene és jövője, ahol születtem és felnevelkedtem. Amerikai állampolgárként is mélyen aggasztanak a folyamatosan romló magyarországi körülmények, és az Ön nemtörődöm külpolitikája, amit a NATO, az Európai Unió és az egész magyar nemzet alapvető érdekei ellenében folytat. Diákévei alatt Ön bírálta és tevékenyen ellenezte a kommunista párt diktatúráját, jelentős szerepet játszott a Fiatal Demokraták Szövetségének megalapításában. Az az emlékezetes beszéde, amit Nagy Imre és az 1956-os forradalom többi mártírja újratemetésén mondott el, amelyben követelte a szovjet Vörös Hadsereg Magyarországról való azonnali kivonását, azt követően pedig szabad választások megtartását, hozzájárult a rezsim 1990-es összeomlásához. Az 1990 tavaszi választásokon Önt beválasztották a parlamentbe, és az ellenzékben építő szellemben irányította pártját.

Antall Józsefnek, a szabad Magyar Köztársaság első miniszterelnökének az idő előtti halála után Ön azt a politikai szempontból célravezető döntést hozta, hogy a Fiatal Demokraták Szövetségét „Polgári Párttá” alakította át, és ezzel kiengedte a nem létező magyar etnikai felsőbbrendűség palackjából az önpusztító nacionalizmus szellemét. Megnyerte az 1998-as országos választásokat. Bár pártja csak a szavazatok 42 százalékát kapta, Ön „a győztes mindent visz” politikájának útjára lépett, ami szégyenletes korrupcióhoz és a kormányzás felháborító melléfogásaihoz vezetett. Ennek megfelelően, 2002-ben a választók elutasították Önt és pártját. Ellenzékben töltött nyolc éve alatt Ön utcai zavargásokat és a törvényesen megválasztott kormány elleni más erőszakos megmozdulásokat szervezett. Teljes körű ellenállást hirdetett, és nem volt hajlandó látogatni a parlamenti üléseket. Ezzel Ön elhárította magáról a demokratikus ellenzék vezetőjének szerepkörével járó felelősséget, pártját és önmagát a magyar politika nagy mértékben romboló jellegű erejévé tette.

Ön és pártja 2010-ben abszolút parlamenti többséggel visszakerült a hatalomba. Az egypárti állam vezetőjeként ugyanazt a romboló utat folytatta, amelyen ellenzékben járt. Politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális és erkölcsi vétkeinek sora köteteket töltene meg, ha felsorolnánk. A leginkább destruktív politikai, gazdasági és erkölcsi bűneit azonban ki kell mondani. Önnek valós lehetősége volt arra, hogy mindhárom hatalmi ág – különösképpen az igazságszolgáltatás – függetlenségének tiszteletben tartásával modellértékű európai demokráciát mutasson fel a világnak. Ehelyett Ön feltalálta az „illiberális demokrácia” fogalmát, ami csak azt mutatja, hogy Ön nem érti, miről szól a demokrácia. Eszeveszett arroganciájával szertefoszlatta az elmúlt negyedszázad politikai reformjait, és a kirekesztő nacionalizmus mérgező ideológiáját tűzte zászlajára. Annak érdekében, hogy a magyar kizárólagosság ostoba tanát hirdesse, Ön most azon van, hogy olyan alázatos nemzedéket neveljen ki, amely biztosan nem fogja megállni a helyét a globális versenyben.

A gazdaságot illetően Ön szintén félreérti, miről szól a kapitalizmus. Amit létrehozott, az az „államkapitalizmus” korrupt formája. Leginkább Houdini-gazdaságként lehet leírni, amelyben mind az üzleti magánszférát, mind a termékek elosztását Ön és segítői ellenőrzik. Azzal, ahogyan előnyben részesíti a kedvenceit, miközben kizárja azokat, akik nem fogadják el a „fizess, hogy játszhass” játékát, ugyanazt a gazdasági modellt hozta vissza, ami Mussolini fasiszta államát, Hitler nemzetiszocialista birodalmát és Sztálin gulággazdaságát jellemezte. A közmunkára való erős hagyatkozással olyan kvalifikálatlan munkára fogott alsó néposztályt alakított ki, amely teljességgel az Ön kormányától függ. Ez az alsó néposztály, amely a munkaerő egyharmadát öleli fel, sem gazdasági, sem politikai értelemben nem tekinthető szabadnak. Az Ön és haverjainak kielégíthetetlen korrupciós étvágya lerombolta az egészségügyet és az eddig kiváló magyar oktatási rendszert.

A külpolitikában Ön az Európai Unió politikai prostituáltjává vált. Miközben az Európai Unió pénzügyi hozzájárulásai biztosítják a gazdaság felszínen tartásához szükséges létfontosságú forrásokat, Ön napi rendszerességgel támadja Brüsszel „birodalmi uralkodását”. A szomszédos országok magyar kisebbségeit politikai sakkfiguraként használja, addig míg a visegrádi-négyek (V4) közül is ki nem teszik az országa szűrét és megpróbálja rasszista, etnikai vonalak mentén megosztani az Európai Unió tagállamait. A Sargentini-jelentés egy világos üzenet volt a korrupt rendszerüknek és az országának. Eközben látványosan nyitott Vlagyimir Putyin orosz elnök felé, annak érdekében, hogy igazolja saját diktatórikus rezsimjét, mint például Szeptember 18-án is amikor Moszkvában van pincsikutyaként értendő jelenése.

Végezetül: nárcizmusából és megalomániájából kiindulva Ön eltávolodott Magyarország és Európa politikai, társadalmi és erkölcsi ideáljaitól. Ehelyett az „illiberális demokrácáját”, valamint romlott gazdasági eszméit hirdeti. Nem ezekért az értékekért választotta meg Önt a magyar nép. Nem ezek az eszmék lebegnek a magyar nép szeme előtt. A magyar nép igazi demokráciát és gazdasági szabadságot akar. Ezeket a realitásokat ugyanakkor Ön nem ismeri el. Beteg egója despotikus jellegű és morálisan kiüresedett államért kiált. Ön cserbenhagyta saját népét. Népének – ha újra szabadon akar élni, gondolkodni és álmodni egy jobb jövőről – abban kell reménykednie, hogy Ön gyorsan távozni fog hivatalából. De ehhez nekik kell tenniük ez ellen, senki másnak.

Ilham Alijev azeri elnök és Orbán Viktor miniszterelnök (Fidesz-KDNP)/Kép. Kettős Mérce
Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan találkozója Pekingben./Kép. MTI
Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök
Az Economist címlapján Orbán Viktor diktátorok közé sorolva./Kép. portfolio.hu
Orbán Viktor a kirgizisztáni Csolpon-Ata diktátor képzőn./Kép. Fb.
Bashar-al Aszad Szíria miniszterelnöke./Kép. Reuters.com

Dr. Radványi K. Miklós
Frontiers of Freedom (USA)

 

olkt.hu

 


Kapcsolódó cikkek

Rendkívüli: Itt vannak Dobrev Klára programpontjai! (Videó)

Rubóczki Tamás

Ez most biztos kicsapja a biztosítékot a magyar emberek szemében amit Gyurcsány mondott!

Rubóczki Tamás

Csődöt mondott a választási informatikai rendszer – most már tuti csalni fognak!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok