Brutális hitelbe verte magát a magyar lakosság – részletek

Újabb rekordot döntött a lakossági hitelállomány, idén már 1360,3 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel az emberek. A Világgazdaság csütörtöki számában közölt adatok szerint a hitelezés rekordméretű bővülése a babaváró hitel megjelenésének tudható be.

Az állami hitelt a kedvezményei miatt az igénylők előnyben részesítették más, korábban népszerű konstrukciókkal szemben. Például az évek óta nagyon keresett lakáshitelek összege mindössze 6 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

A fogyasztói hitelek (köztük a klasszikus áruhitelek) számának emelkedése kirívó, 76 százalékkal több ilyen hitelt vettek fel idén a magyarok, mint tavaly. Ebben a körben az idei a hitelállomány elérte a 760 millió forintot, azaz a teljes idei hitelkihelyezések 55 százalékát fogyasztási célra adták a pénzintézetek.

Az elmúlt években rekordot rekordra halmozó lakosság teljes hitelállománya idén augusztusra elérte a 6668,2 milliárd forint volt, ez 10,6 százalékos éves növekedésnek felel meg.

Via: Világgazdaság

Kapcsolódó cikkek

Kövér skizofréneknek nevezte a baloldalra szavazó keresztényeket. És felszólította a papokat, hogy átkozzák ki őket.

O.L.K.T.

„MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” VIDEÓ!

O.L.K.T.

VÉLETLENÜL ELÉRHETŐ MARADT A FIDESZ VÁLASZTÁSI PROGRAMJA, AMIBEN TÁMOGATTÁK AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉGET!

O.L.K.T.