Brüsszelezéssel nyitotta meg a debreceni virágkarneváli hetet Papp László fideszes polgármester!

A Kárpát-haza Galéria Boldogasszony vándorkiállításának megnyitásával szerdán megkezdődött az augusztus 21-ig tartó virágkarneváli hét programsorozata.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a kiállítás megnyitóján felidézte, hogy 1038. augusztus 14-én, Imre herceg halála után Szent István király Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot.
A debreceni kiállítás ezen az évfordulón nyílik meg, és

“mondhatjuk azt, hogy Boldogasszony Szűz Mária a magyar nemzet egységét szimbolizálja”

– tette hozzá.

“A kiállítás 55 alkotója is azt sugallja, hogy a magyarság továbbra is egységes, pozitívan tekint a jövőbe”

– utalt Papp László arra, hogy 55 kortárs képzőművész idézte meg alkotásában Nagyboldogasszony alakját, és szerepét a magyarság összetartásában.

Palánki Ferenc, Debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök azt mondta,

“a kiállítás rámutat Máriára, az alkalom pedig Márián keresztül életünk középpontjára, Jézusra mutat”.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szerint

“amikor Máriát, édesanyánkat Boldognak mondjuk, azt fejezzük ki, hogy Isten szeretetét közvetíti felénk”.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke felidézte, hogy a vándorkiállítás 2014-ben Budapestről indult, és Debrecen az utolsó Kárpát-medencei helyszín ahol bemutatják.

Debrecenből Rómába viszik az alkotásokat, onnan pedig Brüsszelbe, hogy

“figyelmeztessük Európát a fővárosán keresztül, hogy az a 12 csillag mégiscsak keresztény Európánk hitére és gyökereire utal”.

Szász Jenő a kiállítás üzenetének nevezte, hogy “Mária országa vagyunk, mindig számíthatunk a legfontosabb védőszentünkre”.

Már ahhoz is Mária csodája kellett, hogy sikerült 55 kortárs művészt egy kiállításon megszólítani, erre még nem volt példa – mondta a nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Debrecenben.
A Boldogasszony vándorkiállítás debreceni bemutatóját Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója nyitotta meg, ezzel hivatalosan is megkezdődött a virágkarneváli hét programsorozata.
(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Amikor Orbán Viktor megvédi a családokat.

O.L.K.T.

Na ezért kell félni a migráncsoktól!

O.L.K.T.

Elnyelte őket a föld? Pár nap alatt eltűnt félmillió Jobbik- és LMP-szavazó!

Rubóczki Tamás