Breaking! Füstölt a felújított 3-as metró a “Panda”

Füstölni kezdett a 3-as metró ma délután, pótlóbuszok járnak a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között.

Nem jár a 3-as metró a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között hétfő délután, mert az egyik felúított kocsiban füstöt észleltek az utasok.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte, hogy a 3-as metró Pöttyös utcai megállójához riasztották a tűzoltókat, mert a Lehel tér felé közlekedő szerelvény egyik kocsijában az utasok füstöt éreztek.
A panda metró tűzjelzője beindult, az állomást az utasok elhagyták. A tűzoltók füstöt már nem tapasztaltak, de áramtalanították a szerelvényt.
A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz szállítja az utasokat – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Pár napja a BKK még azzal dicskedett, hogy a szerelvényt mielőtt használni kezdik, előtte számos vizsgálat segítségével átnézik. Az orosz cég 222 metrókocsit újított fel a BKV számára.

Megújultak az utasterek, a vezető részlege, a kezelőrendszerek, a szerelvényházak és a meghajtás is.

Ezentúl 30 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak a metrószerelvények, valamint

megbízhatóbbá vált a közlekedésük, és kisebb zaj kíséretében haladnak majd.

A felújításról szóló szerződést még 2015-ben írták alá, az első felújított szerelvény két éve érkezett Budapestre. Azóta problémák voltak az ajtók vezérlésével.

A 222 metrókocsi felújítására kiírt tendert gyártójuk, a Metrovagonmas nyerte el, 69 milliárd forintos ajánlatával.

Bővebben a Katasztrófavédelem honlapján itt.

 

 

olkt.hu/Katasztrófavédelem


Kapcsolódó cikkek

Befoghatták Borkaiék az eladók száját! – Érdemes elolvasni

O.L.K.T.

Végre lesz egy jó kis műsor a Mészáros tévén.

H Miklós

Boldog Születésnapot!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!