Botrány: Orbán bekapcsolt mikronfonba szidalmazta az EPP-t!

Az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal, óriási többséggel megszavazta a javaslatot, amely tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben.

Az Origo mégis sikerként könyvelte el az esetet, így ír a szavazásról:

“Információink szerint nem zárják ki a Fideszt, és nem is függesztik fel a néppárti tagságát. Több mint háromórás tanácskozás után a Fidesz úgy döntött, hogy önként felfüggeszti részvételét a Néppárt munkájában egy ideig”

Sőt, ha ezt a gondolatmenetet továbbvisszük, akkor “elfogtunk egy levelet”, vagyis inkább egy fiktív, kitalált hangfelvételt, és a Fidesz beperelő tagozatának vastagon is kiírom, hogy nem valódi levélről van szó, ezek nem hangzottak el Orbán Viktor szájából és nem is írta le őket, mi tesszük meg helyette.

Orbán Viktor:

“Ó, hogy a ménkű vágna belé a brüsszeles dakota anyjukba ezeknek! Ja hogy már szól??? Megy a mikrofon, Józsi? Kezdem akkor… tisztelt hölgyeim és uraim! Örömteli napra virradtunk ma, ugyanis, ahogy a kopját vágják bele egymásba a lovagi tornán, úgy trancsíroztuk fel a brüsszeli bürokratákat az Európai Parlament üvegfalaira. Igaz, hogy kitörtek, de majd a megjavításukra kiírunk egy nyílt tendert Mészáros Lőrincnek. Szóval: nagy büszkeséggel jelenthetem hogy:

a Fidesz felfüggesztette, kizárta és feloszlatta az Európai Néppártot!

Nem árulok el vele nagy titkot, hogy a koktélcseresznyét a tortára Lengyelország tette fel, mint ahogy azzal sem, hogy az ejrópai értékeket mind magukhoz vesszük, legyen az deviza, aranytartalék vagy gyémánt, mert azok ezentúl elvesztették demokrata jellegüket!

Köszönjük a sok kitartást és a biztatást!

Hajrá, Magyarország, hajrá, Magyarok!”

Kapcsolódó cikkek

Kunetz Zsombor: Van olyan kórház ahol egyszerre operálnak meg két beteget egy műtőben!

Rubóczki Tamás

Szakad a Fidesz: új pártot alapít a fideszes értelmiség 2019.06.07.

O.L.K.T.

Tiborcz István és Orbán Ráhel birodalom építése a zavaros időkben is zavartalanul folytatódik – de nem is akárhogy!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok