Botrány: Hiába van tanítási szünet pénteken, Körmenden kötelezően kirendelték az iskolásokat, hogy meghallgassák a fideszes polgármestert, majd visszavonták a dolgot

Kivételes, mondhatni forradalmi esemény történt Körmenden: helyi általános iskolásokat mégsem használnak politikai biodíszletnek egy fideszes politikus fotóalbumához.

A sztori azzal indult, hogy a helyi Somogyi Béla Általános Iskola ötödikesei szerdán, az iskolai ‘48-as ünnepség napján azzal mentek haza, hogy az osztályfőnök váratlanul szólt: hiába van 3 napos iskolai szünet, nekik kötelező lesz részt venniük a pénteken, 15-én délután tartandó városi ünnepségen. Az osztályfőnök ezt nem sokkal később a Kréta rendszerbe felvitt következő internetes üzenettel nyomatékosította a szülők felé:

“Osztályunk képviseli az iskolát a március 15-i városi megemlékezésen. Pénteken, 15-én 14:45-kor találkozunk a sétáló utcai szökőkútnál. Aki nem jön, igazolást igényel! Arra kérem a szülőket, hogy csak nagyon indokolt esetben engedjék meg a gyermeküknek a távollétet! 

XXXX osztályfőnök”

Egy felháborodott szülő azt írta nekünk, hogy

“Még ha nem is lenne péntekre programunk, nem engedném el a  lányomat, hogy politikai pedofíliának a résztvevője legyen. Igazolni sem fogom, de ha e miatt valami hátrány éri, elbeszélgetek majd az igazgatóval.”

A dolog ráadásul nem csak azért volt durva, mert egyes szülők gyomra nem vette be, hogy a gyereküket szabadidejében erővel kötelezik a város polgármesterének, Fidesz városi elnökének, egykori parlamenti képviselőjének, Bebes Istvánnak a végighallgatására. Hanem azért, mert ez törvénysértés. A közoktatási törvény 24. paragrafusa kifejezetten tiltja az iskolai politizálást, de nemcsak azt, hogy az iskola területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet működjön. Hanem külön kimondja azt is, hogy

“az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható.”

Márpedig egy politikus beszédének meghallgatására kötelezni tanulókat szervezett iskolai keretek között bőven kimeríti ezt. (Hiába egyértelmű törvénysértés, az iskolások kivezénylése önkormányzati eseményekre elterjedt gyakorlat. Felmérések szerint még a fővárosban sem ritka, a kisebb településeken pedig kifejezetten gyakori. Épp ezért nem volt igaza a felháborodott szülőnek, amikor azt írta nekünk, hogy “Utoljára még az átkosban volt kötelező az iskoláknak gyerekeket szállítani az állami ünnepségekre.”, ez ugyanis  elterjedt gyakorlat ma is, önkormányzati szinten legalábbis. Főleg fideszes irányítású településeken, de nem csak ott: én magam is jártam olyan, a XIII. kerületi ellenzékiönkormányzat által szervezett szoborátadáson, ahol helyi tanulók is megjelentek. 

Körmenden azonban történt valami. 

Amikor ugyanis az előbb megkerestem a Somogyi Béla tagintézmény-vezetőjét, Simon István határozottan azt állította, hogy az ünnepségen való megjelenés a tanulóknak

nem kötelező, azon önkéntes alapon az vesz részt, aki akar.

Amikor megjegyeztem, hogy az ötödikes osztályfőnök ehhez képest tegnap még kötelező részvételről és igazolásról küldött üzenetet, Simon azt mondta, hogy az üzenet

szerencsétlenül volt megfogalmazva és “korrigálva lett”.

Ezt azzal pontosította, hogy a közleményt időközben leszedték a rendszerből.

Amikor megkérdeztem, hogy szülői tiltakozás hatására tettek-e így, az igazgató így fogalmazott:

“Megbeszélés hatására”.

Hogy a dolgok a pozitív fordulat ellenére sem egészen rózsaszínűek, azt jól érzékeltette, hogy Simon annak fejtegetésével fejezte be, hogy az ünnepségen való részvétel “az iskolai vezetés részéről” most már csak “kérés”, majd javította magát azzal, hogy “nem kérés, lehetőség”.

És hogy egy ilyen ügy micsoda károkat tud okozni, azt jól illusztrálja, amit a velünk kapcsolatban álló szülő reagált, amikor meghallotta, hogy a lányának mégsem kötelező megtapsolnia a polgármestert:

“Azt örömmel hallom, hogy visszavonták. De “nyugtával dicsérd a napot”. (…) Ami a legszomorúbb az egészben, hogy a lányomnak, amikor említettük nem fog menni a városi ünnepségre, elsírta magát, merthogy azt mondták nekik kötelező menniük és majd mi lesz vele.”

Kapcsolódó cikkek

Háborúra készül Magyarország!

H Miklós

Kopik a vonzerő? Hoppon maradt Annácska :(

O.L.K.T.

Orbán esküdt ellensége elmagyarázza. Videó.

H Miklós