Botrány a Honvédelmi és Rendészeti bizottság ülésén! (Videó)

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) még csak felolvasni sem volt hajlandó az ellenzék napirendi kiegészítő javaslatait.

A DK és az MSZP azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága bővítse ki a mai ülése napirendjét. Vadai Ágnes DK-s képviselő és Harangozó Tamás szocialista képviselő azt akarták, hogy

1.) a Bizottság hallgassa meg a belügyminisztert és az országos rendőr-főkapitányt az MTVA-ban történt erőszakkal és a rendőri intézkedés elmaradásával kapcsolatban.
2.) a Bizottság hallgassa meg a belügyminisztert, a külügyminisztert, az országos rendőr-főkapitányt és a bevándorlási hivatal vezetőjét Nikola Gruevszki börtönre ítélt politikusbűnöző Magyarországra szöktetésével kapcsolatban
3.) illetve hogy a Bizottság a mai ülésen hallgassa meg a honvédelmi minisztert azokkal a honvédségi repülőgépekkel kapcsolatban, amelyeket Orbán Viktor rendszeresen saját luxus-utazásaira használ.

A Fidesz elutasította a fenti ügyek napirendre vételét. A bizottság elnöke, Kósa Lajos felolvasni sem volt hajlandó az ellenzék napirendi kiegészítő javaslatait.

Kósa Lajos annyit megtett, hogy az “egyebek” közé tette be.

Az ellenzéki képviselők kivonultak az ülésről.

Élőben a honvédelmi és rendeszeti bizottság üléséről, ahol Vadai Ágnes a DK országgyűlési kepviselője, a testület alelnöke többek között annak akar utánajárni, miért nem jöttek ki a rendőrök az állami média épületéhez akkor, amikor képviselőket vertek. De Orbán Viktor luxus-repülései és a Gruevszki -ügyet is a bizottság napirendjére szeretne vetetni.🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Wednesday, 9 January 2019

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Feljelentést tett a DK az “ukrán nyugdíjmigráció” szervezése miatt!

Rubóczki Tamás

Iszlamistákat, terroristákat hozott be Rogán a letelepedési kötvénnyel.

O.L.K.T.

NAGYON NAGY A BAJ!!! Soha nem volt ilyen magas a magyar államadósság összege

O.L.K.T.