Botrány a budapesti vívó-világbajnokságon

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) sportmúlttal nem rendelkező elnöke megtiltotta, hogy Szabó Bence, a nemzetközi szövetség (FIE) végrehajtó bizottságának tagja, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó adja át az érmeket Áder János köztársasági elnökkel együtt a budapesti világbajnokságon a vasárnap esti férfi kardfinálé után.

A Népszava úgy értesült, hogy Szabót a FIE görög főtitkára, Manolisz Katsziadikisz tájékoztatta az MVSZ elnökének – aki nem mellesleg a Belügyminisztérium helyettes államtitkára – kéréséről. Katsziadikisz azt mondta, hogy az MVSZ elnökének nincs joga ilyet kérni, de a FIE nem szeretne botrányt, ezért arra kérte Szabót, a békesség érdekében ne vegyen részt a díjátadón.

Így a világbajnok koreaiak, az ezüstérmes magyarok és a harmadikként záró olaszok Áder János köztársasági elnök mellett a lengyel Jacek Bierkowskitól – aki szintén kiváló kardvívó volt – kapták meg az érmeket.

„Az éremátadásnál az a protokoll, hogy minden eredményhirdetésnél egy személyt a rendező ország, egyet pedig a FIE kér fel”

– mondta a lapnak Szabó Bence.

“- A magyar szövetség Áder Jánost kérte fel, engem pedig a FIE. Amikor vasárnap kiértem a döntőre, akkor szólt a FIE főtitkára, hogy Csampa Zsolt felszólította, jelöljön ki mást helyettem. Csampa szerint neki ehhez joga van, de ebben téved, a FIE főtitkára azt mondta, ha ragaszkodom ahhoz, hogy én adjam át az érmeket, akkor kiharcolja. Mondtam neki, engedjük el a történetet, nem érdemes balhézni egy egyébként sikeres hazai rendezésű vb-n. Engem először nem is izgatott annyira a dolog, de láttam a környezetemet mennyire felháborítják a történtek, ezután én is idegesebb lettem.
Én álltam Budapesten világbajnokságon versenyzőként a dobogó tetején (1991-ben), ez sokkal értékesebb, mint, hogy lehetek-e díjátadó vagy sem. Magyarországnak, a megítélésünknek viszont ez nagyon sokat árt, a vacsoránál arról beszélgettek a FIE tisztségviselői, hogy a magyarok ilyenek, egymást szúrják hátba. Olyan elnöke van a magyar vívásnak, akinek sem sportolói múltja nincs, sem idegen nyelveket nem beszél. Velem azért gyűlölködik, mert tudja, hogy jövőre lejár a mandátuma, és megméretem magam ellene az elnöki tisztségért. Ezért próbál mindenhol ártani nekem, de ezekkel az akciókkal csak saját magát járatja le. Engem ismernek és elismernek a sportágban itthon és külföldön is, ugyanez Csampa Zsoltról nem mondható el”

– reagált a Népszava megkeresésére Szabó Bence.

Kapcsolódó cikkek

Orbán teljes beismerést tett!

Rubóczki Tamás

NÓGRÁD MEGYE 1. VÁLASZTÓKERÜLETÉBEN INDUL A LEGTÖBB KAMUPÁRT

O.L.K.T.

O.L.K.T.