Botrány: 665 milliárd forinttal lopta meg a népet a Fidesz!

A Népszava számításai szerint 2011 és 2018 között összesen 665 milliárd forintot vett ki az autósok zsebéből a Fidesz-KDNP-kormány azzal, hogy nem csökkentette az üzemanyagok jövedékiadó-tartalmát az unió által engedélyezett legalsó szintre. Mivel Matolcsy György közreműködésével teljesen legyengítették a forintot, mára ez a mozgástér elillant.

Az Orbán-kormány „teljesítette” az MSZP egyik követelését, hogy az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó ne legyen magasabb az EU által elvárt minimumszintnél – fogalmazott az ügy kapcsán a Népszavának Tóth Bertalan.

A szocialisták pártelnöke megjegyezte: csak épp nem az adót csökkentette, hanem a forintot rontotta.

A Fidesz-KDNP ellenzékből még rendszeresen követelte az üzemanyagok adószintjének az unió által megengedett legalacsonyabb szintre csökkentését, sőt a szociálliberális kabinetektől számon kérték, hogy miért nem harcolnak az EU-előírás csökkentéséért. Ehhez képest 2010 után az Orbán-kabinetek lényegében csak emelték az üzemanyagok jövedéki adóját.

Az átlag 391 forinton álló benzinen jelenleg 120, a mintegy 417 forintért mért gázolajon pedig 110,35 forint a literenkénti jövedéki adó. Az áfa ezen plusz 32, illetve 30 forint.

Az Orbán-kabinetek az elmúlt kilenc év során mostanáig bármikor csökkenthették volna az üzemanyagok jövedéki adóját. Ezt több ellenzéki párt is követelte. Az MSZP 2013-ban és 2014-ben törvénymódosító javaslattal is élt, amit a kormánytöbbség lesöpört az asztalról.

Ennek eredményeképpen a Fidesz-KDNP a benzinnél 20-30, a gázolajnál pedig 40-60 milliárd forintot húzott ki évente az autósok zsebéből.

Szóval, az Orbán-kabinetek teljes éveiben a benzint használók 223, a dízelesek pedig 442 milliárd forinttal fizettek többet az államnak annál, mint amennyit az unió még megengedett volna.

 

Forrás.: nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek

Az EU Tanácsa jóváhagyta: Laura Codruța Kövesi lesz az első európai főügyész!

O.L.K.T.

Ki hatalmazta fel Orbánt, hogy Istent játsszon?

O.L.K.T.

Paraziták országa.

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!