Bősz Anett: Mi fog most történni a továbbiakban, mit tesz a kormány?

0

Bősz Anett a DK elnökségi tagja és országgyűlési képviselőjének bejegyzése.

“Hogy mi fog történni a következő hónapokban? Ha fegyelmezettek vagyunk, akkor sikerül elnyújtani a magyarországi járványgörbét. Ez arra jó, hogy egy egyébként jó terhelhető-képességű egészségügyi rendszer a vírus minden szakaszában győzze ellátni a betegeket és a súlyos állapotba került fertőzötteket – legyen elégséges számú szakdolgozó, akik nem pusztán energiával, de egészséggel is győzik a járvány elvonulását. Nagyon nagy kérdés, hogy a magyar egészségügy terhelhető-e egyáltalán, és ha igen, akkor mennyire.
Az egészségmegőrzéshez hozzátartozik az, hogy van az egészségügyi szakszemélyzet számára megfelelő védőfelszerelés. Nem pusztán maszkok, elegendő számú, indokolt esetben teljes testet fedő védőcsomag. Ebből háziorvosi rendelők beszámolói szerint jelentős hiány van, a Magyar Orvosi Kamara szerint az egész rendszer súlyos eszközhiányban szenved.
Úgy tűnik, hogy a járvány következő szakaszába lépünk hamarosan, megkezdődnek majd a csoportos megbetegedések, és mi sem fogjuk elkerülni a tömeges megbetegedést. Ami látszik, hogy azok a társadalmak teljesítettek jól eddig a járvány fékezésében, ahol nem pusztán őszinték voltak, és valós tájékoztatást adtak a helyzetről, de gyorsan szerveztek intézményrendszert arra, hogy a lakosságot fegyelmezettségre bírják, dinamikusan végezték a teszteket, és gyorsan izoláltak fertőzötteket. Nálunk a legkisebb a halálozási ráta – mint Dél-Koreában és Tajvanon – és náluk a legalacsonyabb az újabb megbetegedések száma is.
Az eddigi tapasztalatok alapján azokban a társadalmakban volt eddig a leghatékonyabb járvány elleni fellépés, ahol a hatalom őszinte volt abban is, hogy bevallotta: az óvatosság mindössze arra elég, hogy egyszerre a lehető legkevesebben betegedjenek meg. Ezt a vírust az emberek 60-70 százaléka el fogja kapni. Nem azért marad otthon mindenki, aki teheti, hogy ő maga ne legyen beteg. Ez a társadalom nagy hányada esetén nem akadályozható meg. Azért kell otthon maradni, hogy a lehető leglassabban terjedjen a járvány. Amelyik vezető ezt ma nem hangsúlyozza, voltaképpen hasztalan ámítja az embereket.
Ma már kész helyzet, hogy Magyarországon kevés tesztet végeznek, így a regisztrált fertőzöttek száma értelemszerűen alacsonyan maradt. Nem tudom, hogy a kiürült utcák, a csendes szórakozóhelyek mennyire járulhatnak hozzá a járványgörbe meredek emelkedésének megfékezéséhez, csak remélni tudom.
Természetesen az emberélet mentése és az egészség megőrzése, helyreállítása a legfontosabb ebben a helyzetben, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy mi vár ránk a következő hónapokban. Bodnár Zoltán Janus-arcúnak nevezte a közelgő válságot. Úgy látom, igaza van.
Egy különös gazdasági válság elé nézünk, amelyben a kereslet és a kínálat esése egymás mellett létezik majd, erősítve egymás hatását, főképp a várható munkanélküliségi ráta megugrásával együtt egy mély és elhúzódó krízist is hozhat.
A szolgáltatások piacán a kereslet visszaesése máris eredményezett elbocsátásokat, a kínálat visszaesése alapvetően a termékek piacán fog erősödni, mert a transznacionális vállalatokban megvalósuló értékláncban nem tudjuk melyik láncszem esik ki, mely régiók kerülnek karantén alá. Lesz olyan értéklánc, ahol a nyersanyagot szolgáltató országokból nem jut majd ki nyersanyag, lesz olyan, ahol a feldolgozóipar áll majd le, és lesznek olyan helyzetek, ahol a szállítmányozásban bekövetkező korlátozás megakadályozza majd, hogy eljussanak a boltokba a termékek.
A KKV szektorban egyelőre az élelmiszerüzletek páratlan profitot realizálnak, de ez hamar átcsap majd oda, hogy a háztartások a rövidtávú fogyasztásukat is visszafogják a többi jószág tekintetében. Ők azok a vállalatok, a kicsik és a közepesek, akiket haladéktalanul segíteni kell. Tömeges bezárásuk, csődbe menésük a gazdaság későbbi talpra állását is akadályozza, jelenleg pedig mélyíti a válságot, mert a munkavállalóik elbocsátása további keresletcsökkenéshez vezet majd.
Így alakul ki negatív spirál.
Rendkívül fontos, hogy most elsősorban vigyázzunk egymásra. Ha csak nem muszáj, ne menjünk sehová, csak a legszükségesebb kötelezettségeinket végezzük a lakásajtón kívül. A következő feladatunk a szolidaritás és a racionális viselkedés egy következő szintjét követeli meg tőlünk: egy lényegében 0-ra csökkenő gazdasági növekedés után kell majd újraindítani mindent.
Egyben már most biztosak lehetünk: semmi sem lesz olyan, mint annakelőtte volt. A világgazdaság újragondolására is szükség lesz, és már most szinte biztos vagyok abban, hogy a válságmenedzsmentek a populizmus harmadik hullámának továbbterjedését is fékezi majd, talán vissza is szorítja.
Most az egyeztetések, a kompromisszumok és az új, hatékony megoldások ideje jön el. A bölcs, átgondolt központi döntések és a hatáskörökkel, forrásokkal ellátott helyi vezetések csapatmunkájának korszaka lesz ez. Jó lesz figyelni az olyan országokra, amelyeknek ez jól ment.
Most tényleg igaz, hogy a szabadság jó barátja a rend, megteremtője pedig a felelősségvállalás. Mindenkinek azt kívánom, hogy vigyázzon magára és a szeretteire. Vészelje át egészségben vagy felgyógyulva a következő hónapokat! Az új világrendet ráér akkor újragondolni és újraszervezni a világ társadalma, ha túlestünk a koronavíruson.”

Hogy mi fog történni a következő hónapokban? Ha fegyelmezettek vagyunk, akkor sikerül elnyújtani a magyarországi…

Gepostet von Bősz Anett am Montag, 16. März 2020