Borzasztó zöldség és gyümölcsáremelés várható napokon belül!

A magyar gyümölcsösöket megviselte a tavaly késő ősztől május elejéig tartó aszály, egyes ültetvények pedig az utóbbi napok esőzései miatt károsodnak.

Főként az epertermesztők panaszkodtak, mert a gyümölcs a sáros talajon könnyen rothadásnak indul.

A korai cseresznye pedig túl sok nedvességet szív magába, kireped, fogyasztásra alkalmatlanná válik – írta a Népszava.

A piacokon az eper ára mégis a primőr időszakhoz képest csökkent, és fajtától, mérettől függően kilónként 900-1600 forint között kapható.

A cseresznye kilóját viszont általában 1000-1200 forintért, vagy még drágábban mérik,

– tájékoztatta a lapot Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

A hüvelyesek is pokoli drágák lettek. A napi.hu az Agárgazdasági Kutató Intézet adatai alapján azt írta, hogy a magyar

zöldborsót kilónként 900-1200 forintért adták, ez 27 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

A zöldbab kilogrammonként 1600 forintos ára pedig 7 százalékos áremelkedésnek felel meg.

A szilva esetében a virágzás szintén közepes-jó volt, a terméskötődés jelenleg a meggynél jobbnak tűnik, de még sok a bizonytalansági tényező, illetve régiónként is nagyok az eltérések. Az alma a tavalyi bő termés és a féléves aszály után eleve közepes, sőt egyes fajtáknál gyenge virágzást mutatott, emellett – főleg az észak-keleti régió egyes termesztőkörzeteiben – jelentős virágkárokat okoztak az április fagyok. Országos átlagban közepes vagy valamivel az alatti 500-600 ezer tonna körüli almatermés várható. Valószínűleg körtéből sem lesz túlkínálat idén. ezért talán a két-három gyülölcsféle ára stagnálni fog a tavalyi évhez képest.

Kapcsolódó cikkek

Judith Sargentini keményen kiosztotta a magyar kormányt a macedóniai volt miniszterelnök miatt!

Rubóczki Tamás

Kádár János sírja ma is százakat vonz: gyülekezik a szélsőbal

O.L.K.T.

Soros György: Orbán megvásárolta az MSZP vezetőit és szerinte nem lesz kormányváltás!

Rubóczki Tamás