Borzalmas részletek a szegedi gyilkosságról: a holttest mellett grilleztek

Az 55 éves Ildikót szerelme, egy melegbár tulajdonosnője tette el láb alól.

Két éve ke­reste családja az 55 éves B. Ildikót, akinek most találták meg a holttestét a rendőrök egy takaros szegedi családi ház kertjében elásva. Mint kiderült: az asszonyt megfojtották, nem más végzett vele, mint szerelme, Szeged egyik híres bárjának tulaj­donosa, V. Anita. A 44 éves nőnek új kedvese, F. Győző segíthetett, őt bűnpártolással gyanúsít­ják. A pár a gyil­kosság után hátborzongató játékba kezdett: beköltöztek Ildikó lakásába, nyugodtan élték minden­napjaikat az asszony holtteste fölött.

Ildikónak még 2017 májusában, igencsak furcsa körülmények között veszett nyoma.

„Nagyon furcsa volt, hirtelen mindenkivel megszakadt a kapcsolata, mintha a föld nyelte volna el, még a legközelebbi ismerősei üzenetére, hívásaira sem reagált. Ekkor a családja már tudta, hogy nagy baj van” – mesélte a Borsnak az asszony egyik ismerőse. „A család ugyan reménykedett, de a szívük mélyén tudták, hogy az asszony szerelme, Anita keze lehet a dologban. Ildi lánya már ekkor erre az átkozott nőszemélyre gyanakodott, tudta, hogy ő tett valamit az édesanyjával, de senki nem hitt neki” – mondta dühösen az ismerős.

Ahogy azt a Blikk kiszúrta, az áldozat lánya a Facebookon több felhívást is közzétett, kétségbeesve keresve az édesanyját. Több posztban is azt írta: az anyja gyanús körülmények között tűnt el, illetve azt is hozzátette, ahhoz, hogy Ildikónak nyoma veszett, köze lehet V. Anitának. „Ildikónak vadonatúj háza, autója, lakása, pénze, mindene megvolt. Anita azt hazudja Ildikó albérlőinek, hogy Ildikó börtönben van. Nekem pedig azt, hogy külföldre ment” – írta a közösségi oldalon.

„Ildikó nem a férfiakat szerette, belehabarodott Anitába, aki kihasználta Ildi rajongását, és elhitette vele, hogy viszontszereti. Pedig csak Ildi pénze kellett neki, amit aztán eldorbézolt, elhalmoztatta magát ajándékokkal és csecsebecsékkel” – me­sélte az ismerős a Borsnak.

Aztán Ildikó egyszer csak eltűnt, Anita pe­dig egyik pillanatról a másikra beköltözött Ildikó házába, méghozzá férfi szeretőjével, Győzővel együtt.

„Hátborzongató volt, mert ez a nő mintha csak Ildi életét élte volna. Csepp bűntudat sem volt benne, sőt külföldre járkált, bulikat rendezett, Ildi autóját használta, és megnyitotta a bárját, amit együtt vezettek a szeretőjével” – sorolta. „Ha Ildi eltűnéséről kérdezték, összevissza hazudozott. El akarta hitetni, hogy Ildi engedélyével lakik a házban. Azt állította, hogy csak velük kommunikál üzenetekben. Belegondolni is szörnyű, hogy Ildi ekkor már nem is élt, ott pihent a saját kertjében elásva!” – mondta könnyes szemmel az ismerős.

V. Anita bárja nem csak Szegeden, országosan ismert az LMBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek) körében. A bár honlapján így írnak magukról: „Fő célkitűzésünk, hogy Szegeden olyan befogadó légkört teremtsünk, amelyben minden LMBT-ember félelem nélkül, önmagát vállalva bulizhat nálunk.” Jól menő hely, az ismerősök szerint a bevételből igencsak jól élt V. Anita.

„A legszörnyűbb az egészben, hogy Ildikót onnan érte a végzet, ahonnan legkevésbé számított rá. A szerelmétől, akiért mindent megtett volna. És ez a nő meg az a férfi képes volt nagy partikat rendezni abban a kertben, ahova Ildi testét elásták. Mintha mi sem történt volna, pár méterrel arrébb grilleztek” – mondta az asszony egyik hozzátartozója.

Forrás:http://faktor.hu/faktor-borzalmas-reszletek-a-holttest-mellett-grillezett-a-gyilkos-szegedi-asszony?source=hirkereso

Kapcsolódó cikkek

Kósa hebeg-habog az ATV-n

O.L.K.T.

Egy mondattal hülyét csinált a kormányból a brüsszeli biztos!

Rubóczki Tamás

Orbán pofont kapott már a sajátjaitól is!

Rubóczki Tamás